2009. július 27., hétfő

2 E-mail meg az F1

Kicsit régen jelentkeztem. Azóta lefolyt pár liter a Dunán is. Az elmúlt héten két e-mailt írtam. Az egyiket a Visegrádi ásványvíz gyártó kapta annak ürügyén, hogy a Spárban vásárolt 3 zsugorzacsi (18 db) 1,5-es ásványvizükkel valami gáz volt...először aszittem ettem előtte valamit, és attól érzem furának, majd Nic is szólt, hogy szerinte is van valami baja...ez még beleférne, Ő ugyanis mostanság ugye furának érez szinte mindent. De miután a tesóm, anyum és kollégám is azt monda, hogy ezzel valami nem stimt, ezek után pennát ragadtam. Másnap jött is a válasz, sűrű bocsánatkérés, adjam meg nevem címem, és felhív az értékesítő csere ürügyén. Na azóta hívnak - bár ma volt 1 nem fogadott 70-esem.. hmm lehet Ők voltak?
A másik kissé bosszúsabbat a Pécsi Közlekedési Zrt kapta -ők még válaszra se méltattak eddig - félretájékoztatás miatt. Történt ugyanis, hogy pénteken beugrottam ANYAI :) engedéllyel Péterfi Bori koncertre - ami nagggyon jó volt!! Gondoltam bent iszom 1 sört ezért irány a Buszmegálló. Volt két jegyem 220 ft-os. Igaz már régen használtam, de mivel siettem nem volt időm ellenőrizni, hogy jó-e még. Na de gondoltam, majd a buszsofőr. Felszállok. Pop the question.. erre a válasz: már nemjo. ?dem most mennyi. Nem tudja talán 280.. ok akkor adjon 1 jegyet.
Beszááguldottunk, koncert lement, vissza buszmegálló, buszra fel, majd jegyvétel annak tudatában, hogy jegyem nem jó. Majd a busz közepére érve megtaláltam az aktuális jegyárakat, amin hogyan hogyan nem 220 Ft virított. Hmm kicsit összeszaladt a szemöldököm..de gondoltam, lehet régi a kiírás, áfa emelés is volt ugye, gondoltam majd másnap a neten megnézem. És megnéztem. És mi volt felírva? TADAMM!! 220 Ft! Na ezután szakadt el a cérna, és írtam egy kedves E-mailt nekik is.
És a 2 E-mail után voltunk F1-en is! Nic nagyon élvezte, én is. Fotóztam 1 csomót, de a legtöbbön csak az autók voltak..minő meglepő. Bár volt még 1 meglepő dolog. Gondoltam, ha már ilyen authentikus helyen vagyok veszek 1 Takumás sapit, csak van még valakinél.
No az eladás úgy néz ki: 1 magyar 1 külföldi (tulaj EN vagy GER) Körülbelül 6 helyen kérdeztem meg... a legtöbbje úgy nézett rám, mintha japánul beszélnék hozzájuk. Az egyetlen angol tulaj mondta talán maradt neki egy SA-s rövidgatya, de sajna nem.
Bezzeg Spykeres!!! meg Karthikeyanos!! sapka volt! Bazeeee, hol voltak ezek Takumához, heeee?? :) De most telleg.
Lassan elkezdünk pakolászni Horvátországra is, a napernyőt ma szereztük be, mégiscsak vigyáznom kell az én kis Cicamicámra!

3 megjegyzés:

szokei írta...

Képek is lesznek az F1-ről?

JOUE írta...

Hello!

Nem is mondtátok, hogy mentek az F1-re, vagy én nem emlékszem...

Nico írta...

Hali, ez egy olyan meglepi út volt, hogy 1 nappal előtte tudtuk meg. Az egyik kollégám kapott egy 3 napos ingyen jegyet, amire a családjával ment az én közutálatom közepette (aminek természetesen hangot is adtam). Aztán este felhívott, hogy a feleségének mesélte, hogy "utálom", erre C megkérdezte, miért nem adja nekünk a pénteki jegyet, nekik 2 nap motorbőgés is elég, én meg még életemben nem voltam ... hát így keveredtünk oda. Extra gyors szabi, élet átszervezés, go Bp / Mogyoród :)