Túllőve

Van egyáltalán ilyen szó? Mert a belőve szót már hallottam, ha nem is ebben a kapcsolódásban.
Na szóval annyi van, hogy karácsonyra túllőttük magunkat. Az hagyján, hogy ennivalóval (még csak a közepén járunk a "Nagy Xmas Roadshow by Family" műsornak, ma megyünk Anyósomhoz, holnap meg Balu unokatesójához a laza 30 fős kis "szűk körű visszafogott csendesülősre", de már annyit zabáltam, hogy minden este Unicummal kellene ágyba bújnom), meg sütivel (nem is részletezem, de ilyenkor van ugye a kedvenc stollen, meg mákos bejgli  meg a mézes süti-püti, no meg megint csináltam végre tejszínes narancsot, úgyhogy juj...), de bizony ajándékkal is. Na nem magunknak, vagy más felnőttnek. Nem, nem, hanem a Kiskorúnak. Pedig hogy megfogadtuk, hogy nem veszünk neki annyi játékot, úgyis mindig csak 1-2-el játszik. Na de kérem, ez nem olyan egyszerű!
Mert ugye vannak már októbertől a leárazások, meg kuponakciók. Amikor az előrelátó szülő megveszi a 20 %-al olcsóbb game-kat. Mondjuk igyekeztünk konstruktív játékokat venni, de az elmúlt 3 hónapban szaporodtak a titkos kis dobozok szépen. És még jó párat oda is adtunk rokonságnak, hogy azt adják ők Áronnak, mert akkor legalább olyat kap, amit a szülők "elszűrtek". De ez így is rengeteg! Baluval úgy döntöttünk, hogy nem is adjuk oda a teljes kollekciót neki, jó pár doboz még be van spájzolva, amolyan vésztartaléknak... csak megtaláljuk, és ne mondjuk Áron 18. szülinapján, mert akkor nem biztos, hogy örül a Bob Mesteres puzzle-nek:)
Na és persze jön a következő ünnep: mindjárt itt a 3. szülinap. Mondjuk arra már kitaláltuk, hogy mi lesz az ajándék, és nem sok kicsi, hanem egy nagy. Veszünk neki egy futóbiciklit. Most már csak gyors piackutatás kell, hogy a fa vagy a fém verziójú a legjobb, mert egyik sem 2 fillér. A próbán már túl vagyunk, mert egyik nap voltunk a KIKÁ-ban, ahol természetesen jól megtervezetten a gyerekosztályon át vezet az út a pénztárba, és Áron ott bizony leragadt. De legalább felült egy futóbiciklire életében először  és szépen elindult vele. Ez jó, figyelembe véve, hogy a motorját 2 hónapig csak maga mellet sétáltatta, ráülni nem volt hajlandó (igaz, azóta meg leszállni róla nem hajlandó). Úgyhogy a döntés megszületett, most már csak a végrehajtás várat magára:)

Millió puszi mindenkinek, megyek, nézek valami lightos reggelit.
(ja, mondanom sem kell, adtunk Áronnak Stollen-t... lájkolta, hogy úgy mondjam. Tegnap reggel vágtuk meg. Ma reggelre egy morzsa sincs belőle.... asszem jó döntés, hogy csúnya szülőkként nem adunk édességet a gyereknek, mert nem lehetne kiszedni a csokit a szájából...)

Amikor elgurul a gyógyszer...

Holnap van a szeretett ünnepe, akkor nem illik ilyet írni, úgyhogy még ma gyorsan megírom, és kiposztolom, hadd lehessen megköpködni érte – vagy megértően bólogatni, vagy segítő tippeket adni.

Az a helyzet, hogy Áronba beleszállt a kisördög. Komolyan mondom, pár napja olyan, mint akinek elgurult a gyógyszere. Az alapállapota kedves, udvarias, szófogadó, érdeklődő, csacsogó, de amikor rájön a hiszti, az vmi szörnyű. Az hagyján, hogy üt, de nagyon üt. Dobálózik. Harap. Sikít, de velőtrázóan. Ceruzával a kezében hadonászik, én meg szívinfarktust kapok, hogy mikor szúrja ki a saját szemét. Mert a legtöbb hiszti akkor kezdődik, amikor rajzol. Vagy az a baj, hogy elkezd rajzolni (amit imád, és nagggyon ügyes), de nekünk egy idő után menünk kellene. Vagy haza, vagy a zaciba (bölcsi), vagy vacsizni, reggelizni, vagy mittoménhova. Na ez nem tetszik neki. Vagy akkor indul be a vihar, amikor elmélyült hajó vagy autórajzolgatás után egyszer csak a parkettán vagy urambocsá a szőnyegen szalad végig a ceruza. Na akkor azért erélyesen rászólok. Ez a KakiMaki meg tudja, hogy rosszat csinál, mert megérti, aztán utána megint elkezdi, miközben fél szemével minket les, hogy (a) észrevesszük-e (naná, nem vagyunk vakok), és hogy (b) mit szólunk hozzá. Mintha élvezné, hogy rászólunk. És egy idő után jön a hiszti. És a csapkodás, verekedés, hasra vágás. Nem tudom, hogyan, de általában ha mindketten itthon vagyunk ilyenkor Baluval, akkor az egyikünk nyugodtabban bírja, a másiknál általában 2 perc múlva elszakad a cérna, és elkapjuk a kezét. Nem verjük, nem kell hívni a gyámügyet! Csak elkapjuk a kezét, és kivesszük a kezéből az aktuális veszélyes szerszámot. 

Ha én vagyok vele, akkor vagy hagyom, ülök mellette, halkan beszélek hozzá, hogy tulajdonképpen mi baja van. Vagy megkérem, hogy jöjjön hozzám, bújjon be a hajamba, azt morzsolgatva talán megnyuxik. Vagy megkérdezem, hogy kihisztizte-e már magát, mert ha igen, játszatunk vmi mást. De néha nem segít ez sem. Ma délben egy ilyen hisztikor egy szabályos nyaklevest kaptam tőle. Annyira meglepődtem, hogy 2 mp-ig azt sem tudtam, mi történt, azért rájöttem, és elsírtam magam. Erre persze Áron megijedt, hogy jaj, anya sír, amire hozzám bújt és simogatott, amire én még mindig félig a fájdalomtól, félig a szeretethullámtól csak még jobban elkezdek bőgni, mire Balu meg berohan a konyhából, ahol épp Szuperapa státuszban az ebédet csinálta, és azt látja, hogy a felesége bőg, mint egy 3 éves, miközben a majdnem 3 éves gyereke meg az anyját öleli. Azt sem tudta, mi van. Én vhogy jobban bírom, ha ütnek, de néha nekem is sok.

Nem tudom, mi lehet a baja. A Bölcsiben nem szokott hisztizni, csodálkoztak is a gondozók, amikor mondtuk, hogy otthon micsoda vircsaft szokott lenni néha. Mondjuk Tapitól (Gabi) úgy tart (miközben imádja!), hogy neki elég, ha csak szeme sarkából ránéz, hogy Helló Kiskrapek, most aztán uzsgyi kezet mosni, hogy  Áron már rohan is, ahogy a kis lábai bírják. Mit tud jobban? Ja, 20 év tapasztalat??? Kaptunk már olyan tanácsot, hogy öntsük le egy pohár hideg vízzel, amikor hisztizik. Vagy tegyük a tus alá. Ezt most komolyan???? Minden anyai idegszálam tiltakozik ez ellen. De mostanában néha tényleg azt hiszem, hogy elmentek neki otthonról…

Holnap karácsony. Fáradtak vagyunk. Nehéz év volt. Nem nagyon pihentünk. Az ünnepek előtt sem. Pedig hogy elterveztük…. De megvannak az ajándékok, megvan a fa, a kacsa a hűtőben, beigli a sütőben. Holnap hármasban ünnepelünk. 25-én Anyukámékhoz megyünk vacsira. 26-án Anyósomhoz megyünk vacsira. 27-én Balu unokatestvéréhez megyünk délelőtti mega karácsonyra (vagy 30-an leszünk). 28-án be kell mennem dolgozni, mert akkor már átadnak egy újabb részt abból az SAP rendszerből, amin egész évben dolgoztam, és tesztelnem kell. Utána pihi, legalábbis most már tényleg remélem. Fáradtak vagyunk. És ehhez jön a imádnivaló, udvarias, egyre több szót tudó, ámde végtelenül lusta (magától nem mondja a szavakat, de ha kérdezed, mindent tud), és néha kiborító Majdnem3ÉvesKisTörpénk.

Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Feladva

A hét elején úgy alakult, hogy Balu és én is feladtuk. Pontosabban a burkolatunk adta fel. Azt a hajtást, kialvatlanságot, stresszt, amiben az elmúlt időszakban részünk volt. Balu drága hétfő hajnalra dőlt ki, magas láz, torokfájás, amolyan el akarok bújni a világ elől érzés. Én bírtam, ettem vadul a bogyókat, vitamint és mentem tovább dolgozni, mint a hülye. Az én szervezetem csütörtökön robbant le. Hazavánszorogtam még Budapestről, de az autóban már csak épp, hogy megvoltam, feljöttem a lépcsőn, és elterültem. Addigra Balu nagyjából magához tért, habár 3 nap ágynyomás után hertelen pesztrálni az egyébként tök egészséges majd 3 éves Törpéjét nem volt egy egyszerű feladat.
Én pénteken szinte délig aludtam, majd húzás a dokihoz. Ma keltem először fel, a gyerek továbra is virgonc, Apa már jobban van, én is alakulok.
Rossz dolog ez a betegség. Amikor a hét elején azt kellett néznem, hogy a bölcsöből hazajövet Áron szaladna az Apjához, hogy a maga kis módján elcsacsogja, mi történt a hazaúton, de nem szabad, mert Apa beteg. Aztán meg, amikor én fexem, és legszívesebben csak szuszognék a nyakába, nem jöhet, mert én vagyok a beteg.
Tegnap elsírtam magam. Két nap kóma után kimentem vacsizni hozzájuk. Csipu ült a székben, én meg odahajoltam a buksijához, és beleszagoltam. Olyan Csipu szaga volt. És elsírtam magam. Veszettül hiányzott ez a kis KakiMaki!
Ma hatalmas szánkózást csaptak. Tesóm jött Balunak segíteni, no meg ő lizingelte a szánkót, és mentek. A képek alapján jó buli volt, talán du már én is lejutok Velük :)

Xmas előkészületekkel haladunk, habár idén sem leszünk amolyan NMA-s tünci-bünci család, igaz, azért tettünk már lépéseket: háromszor is sütöttünk süti-pütit, Áron hathatós segítségével... legalábis ő azt hitte, hogy segít :)

Sőt! Ez már a vég, mert tegnap este Balu megjegyezte, hogy vehetnénk olyan világító ízé fűzért az ablakra, mert az biztosan tetszene a Törpének. Komolyan mondom, ez már a teljes agylágyulás, nem gondoljátok? :)