Feladva

A hét elején úgy alakult, hogy Balu és én is feladtuk. Pontosabban a burkolatunk adta fel. Azt a hajtást, kialvatlanságot, stresszt, amiben az elmúlt időszakban részünk volt. Balu drága hétfő hajnalra dőlt ki, magas láz, torokfájás, amolyan el akarok bújni a világ elől érzés. Én bírtam, ettem vadul a bogyókat, vitamint és mentem tovább dolgozni, mint a hülye. Az én szervezetem csütörtökön robbant le. Hazavánszorogtam még Budapestről, de az autóban már csak épp, hogy megvoltam, feljöttem a lépcsőn, és elterültem. Addigra Balu nagyjából magához tért, habár 3 nap ágynyomás után hertelen pesztrálni az egyébként tök egészséges majd 3 éves Törpéjét nem volt egy egyszerű feladat.
Én pénteken szinte délig aludtam, majd húzás a dokihoz. Ma keltem először fel, a gyerek továbra is virgonc, Apa már jobban van, én is alakulok.
Rossz dolog ez a betegség. Amikor a hét elején azt kellett néznem, hogy a bölcsöből hazajövet Áron szaladna az Apjához, hogy a maga kis módján elcsacsogja, mi történt a hazaúton, de nem szabad, mert Apa beteg. Aztán meg, amikor én fexem, és legszívesebben csak szuszognék a nyakába, nem jöhet, mert én vagyok a beteg.
Tegnap elsírtam magam. Két nap kóma után kimentem vacsizni hozzájuk. Csipu ült a székben, én meg odahajoltam a buksijához, és beleszagoltam. Olyan Csipu szaga volt. És elsírtam magam. Veszettül hiányzott ez a kis KakiMaki!
Ma hatalmas szánkózást csaptak. Tesóm jött Balunak segíteni, no meg ő lizingelte a szánkót, és mentek. A képek alapján jó buli volt, talán du már én is lejutok Velük :)

Xmas előkészületekkel haladunk, habár idén sem leszünk amolyan NMA-s tünci-bünci család, igaz, azért tettünk már lépéseket: háromszor is sütöttünk süti-pütit, Áron hathatós segítségével... legalábis ő azt hitte, hogy segít :)

Sőt! Ez már a vég, mert tegnap este Balu megjegyezte, hogy vehetnénk olyan világító ízé fűzért az ablakra, mert az biztosan tetszene a Törpének. Komolyan mondom, ez már a teljes agylágyulás, nem gondoljátok? :)