Amikor elgurul a gyógyszer...

Holnap van a szeretett ünnepe, akkor nem illik ilyet írni, úgyhogy még ma gyorsan megírom, és kiposztolom, hadd lehessen megköpködni érte – vagy megértően bólogatni, vagy segítő tippeket adni.

Az a helyzet, hogy Áronba beleszállt a kisördög. Komolyan mondom, pár napja olyan, mint akinek elgurult a gyógyszere. Az alapállapota kedves, udvarias, szófogadó, érdeklődő, csacsogó, de amikor rájön a hiszti, az vmi szörnyű. Az hagyján, hogy üt, de nagyon üt. Dobálózik. Harap. Sikít, de velőtrázóan. Ceruzával a kezében hadonászik, én meg szívinfarktust kapok, hogy mikor szúrja ki a saját szemét. Mert a legtöbb hiszti akkor kezdődik, amikor rajzol. Vagy az a baj, hogy elkezd rajzolni (amit imád, és nagggyon ügyes), de nekünk egy idő után menünk kellene. Vagy haza, vagy a zaciba (bölcsi), vagy vacsizni, reggelizni, vagy mittoménhova. Na ez nem tetszik neki. Vagy akkor indul be a vihar, amikor elmélyült hajó vagy autórajzolgatás után egyszer csak a parkettán vagy urambocsá a szőnyegen szalad végig a ceruza. Na akkor azért erélyesen rászólok. Ez a KakiMaki meg tudja, hogy rosszat csinál, mert megérti, aztán utána megint elkezdi, miközben fél szemével minket les, hogy (a) észrevesszük-e (naná, nem vagyunk vakok), és hogy (b) mit szólunk hozzá. Mintha élvezné, hogy rászólunk. És egy idő után jön a hiszti. És a csapkodás, verekedés, hasra vágás. Nem tudom, hogyan, de általában ha mindketten itthon vagyunk ilyenkor Baluval, akkor az egyikünk nyugodtabban bírja, a másiknál általában 2 perc múlva elszakad a cérna, és elkapjuk a kezét. Nem verjük, nem kell hívni a gyámügyet! Csak elkapjuk a kezét, és kivesszük a kezéből az aktuális veszélyes szerszámot. 

Ha én vagyok vele, akkor vagy hagyom, ülök mellette, halkan beszélek hozzá, hogy tulajdonképpen mi baja van. Vagy megkérem, hogy jöjjön hozzám, bújjon be a hajamba, azt morzsolgatva talán megnyuxik. Vagy megkérdezem, hogy kihisztizte-e már magát, mert ha igen, játszatunk vmi mást. De néha nem segít ez sem. Ma délben egy ilyen hisztikor egy szabályos nyaklevest kaptam tőle. Annyira meglepődtem, hogy 2 mp-ig azt sem tudtam, mi történt, azért rájöttem, és elsírtam magam. Erre persze Áron megijedt, hogy jaj, anya sír, amire hozzám bújt és simogatott, amire én még mindig félig a fájdalomtól, félig a szeretethullámtól csak még jobban elkezdek bőgni, mire Balu meg berohan a konyhából, ahol épp Szuperapa státuszban az ebédet csinálta, és azt látja, hogy a felesége bőg, mint egy 3 éves, miközben a majdnem 3 éves gyereke meg az anyját öleli. Azt sem tudta, mi van. Én vhogy jobban bírom, ha ütnek, de néha nekem is sok.

Nem tudom, mi lehet a baja. A Bölcsiben nem szokott hisztizni, csodálkoztak is a gondozók, amikor mondtuk, hogy otthon micsoda vircsaft szokott lenni néha. Mondjuk Tapitól (Gabi) úgy tart (miközben imádja!), hogy neki elég, ha csak szeme sarkából ránéz, hogy Helló Kiskrapek, most aztán uzsgyi kezet mosni, hogy  Áron már rohan is, ahogy a kis lábai bírják. Mit tud jobban? Ja, 20 év tapasztalat??? Kaptunk már olyan tanácsot, hogy öntsük le egy pohár hideg vízzel, amikor hisztizik. Vagy tegyük a tus alá. Ezt most komolyan???? Minden anyai idegszálam tiltakozik ez ellen. De mostanában néha tényleg azt hiszem, hogy elmentek neki otthonról…

Holnap karácsony. Fáradtak vagyunk. Nehéz év volt. Nem nagyon pihentünk. Az ünnepek előtt sem. Pedig hogy elterveztük…. De megvannak az ajándékok, megvan a fa, a kacsa a hűtőben, beigli a sütőben. Holnap hármasban ünnepelünk. 25-én Anyukámékhoz megyünk vacsira. 26-án Anyósomhoz megyünk vacsira. 27-én Balu unokatestvéréhez megyünk délelőtti mega karácsonyra (vagy 30-an leszünk). 28-án be kell mennem dolgozni, mert akkor már átadnak egy újabb részt abból az SAP rendszerből, amin egész évben dolgoztam, és tesztelnem kell. Utána pihi, legalábbis most már tényleg remélem. Fáradtak vagyunk. És ehhez jön a imádnivaló, udvarias, egyre több szót tudó, ámde végtelenül lusta (magától nem mondja a szavakat, de ha kérdezed, mindent tud), és néha kiborító Majdnem3ÉvesKisTörpénk.

Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!