2010. március 30., kedd

Már csak 1 nap!

El sem hiszem, közeleg a nagy nap, amikor szeretett városomat összekötik a ... na nem a világhálóval, az gyorsabban ment, hanem a fővárossal autópályatechnikailag. El sem hiszem! Nagyon örülök neki, fel vagyok villanyozva, ugyanakkor rémesen lesúlytóan szomorú, hogy ennyit kellett erre várni erre. Pécs az országunk egyik legnagyobb városa, a Dél csomópontja, Mediterrán Hangulatok Fővárosa, és tizeniksz éve ígérgetik azt, amit sok más - elnézést!!! - kisebb jelentőségű város már régen megkapott. Utálom a politikát, a lobbystákat, a földekből pénzt csináló űzéreket, akik miatt ez idáig húzódott. És az átadás is át lesz politizálva!
Az viszont biztos, hogy valamikor a közeljövőben nyakunkba vesszük csumpit és elmegyünk autópályán Szekszárdig! :) Pl. szombaton, megnézni a Mizo meccset? :))) Na jó, vitzeltem, ahhoz még kicsi a gyermek, habár szívesen megnézném a Kupagyőztes csajokat :DDD
Anyway, meglesz végre, és akkor lehet száguldozni!
Uff.
N.

2010. március 23., kedd

Amik az eszembe jutnak

Sziasztok!

Egy ideje nem nagyon jelentkeztünk, de azért megvagyunk ám. Csumpi szépen gyarapszik, most éppen kiságyában hangokat ad ki, próbálja eldönteni, hogy vacsi után szundizzon-e, vagy sem. Ha nem alszik el, akkor megfürdetjük. Ha elalszik, akkor nem, majd holnap.
Már régóta szerettem volna megosztani Veletek pár újabb dolgot, amit javaslok megfontolásra a leendő kismamáknak, amolyan "tanuljatok belőle, hátha segítek" :) Most két javaslatom is van:
Az egyik az, hogy ha esetleg lennne bármilyen korábbi - sport - sérülésetek, amelyek a kezetekben, vállatokban, pláne a büfizető vállatokban lenne, akkor MINDENKÉPPEN javaslom, hogy ne habozzatok szülés előtt megműttetni, mert nem egy egyszerű feladat emelgetni egy 5,4 kilós gyerkőcöt, és még hol a vége? :)
A másik? vegyetek szuper hiper űrhajós szagelzárós pelenkatartó vödröt! A mi modellünk 4500 HUF, és nagyon megéri az árát. Zacskó bele van olcsón is, de akár a szimpla kukás zsák is jó bele, nem kell a gyári utántöltőt venni csillagászati áron, de maga a kuka konstrukció király! No szag! :)

No és ahogy tudjuk, egy jó tanács Billy bácsitól: Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok, és ingyen kapjátok :D

Mennem kell, nem alszunk....

2010. március 17., szerda

Kis történetek - melyik az igazi?

Két kis történet, szerintetek melyik történt meg a valóságban?

1. Pár hete észrevettük, hogy a szomszéd házban enyhén érdekes foglakozást űzhető 1-2 leányzó lakhat, mivel rendszeresen érdekes, szekrényeket meghazuttoló méretű pasik Big Verdával szobroznak a parkolóban (sosem egyedül), akikhez néha lemennek a lányok. A szobrozás olyan felülvigyázás szagú volt, mostanában ritkábban, viszont az autó eléggé egyedi. Pár napja meg nem nevezett kismama és anyósa éppen sétágatott babakocsit tologatva, és át akartak kellni egy, lámpával nem védett zebrán egy eléggé forgalmas helyen. Néztek tanácstalanul balra, jobbra. Meg nem nevezett kismama látja, hogy jobb oldakról közelít az összetéveszthetetlen verda, gondolta, na ezek sem állnak meg. De megálltak, átengedve az ámuló bámuló csapatot. Udvarias Stricik Rulez! :D

2. Meg nem nevezett kismama éppen egyik este időt szakított arra, hogy lemosa az egész napos fáradalmat, sétálgatás, tutujgatás fáradalmait egy kis tusolással. A kisbabára eközben apuka vigyázott, mert őkegyelme aludni nem nagyon szeretett volna. Meg nem nevezett kismama szépen nekivetkőzött a tusolásnak, beállt a víz alá, élvezettel érezte a mellkasán lecsorgó meleg vizet ... amikor is lenézve konstatálta, hogy biza a melltartó rajta maradt. Igy is lehet alsóneműt mosni :D

Nos, kéretik a szavazatokat leadni, hogy melyik eset történt meg a valóságban a meg nem nevezett kismamával.

Smájl

És ez is megtörtént! Anya épp nem volt a szobában de Én igen! Éppen mosakodás után voltunk, törölgettem Csumpikát, erre rámnézett és éééss ELMOSOLYODOT!!! Uuu gyerekek ez valami hallatlan élmény 2 hónap kemény gürci után!! Pont 2. hónapos szülinapján kaptam ezt az ajándékot!  Köszi Csumpikám! :)
AMúgy tegnap szegénykémnek kijutott mindenből. Kapott 1 rakás oltást, estére kicsit belázasodott, de végbélkúp be és hál Isten jobban lett! Na csak ennyit mostan gyorsan. :)

2010. március 15., hétfő

A csend megtöretik!

Helló háló kedves olvasóink! Igen rég nem írtam már, aminek részbeni oka, hogy nem volt kedvem, másik részbeni meg hogy nagyon időm se. De most vége így március idusán, hogy a Gyermek is alszik (igaz lehet a szaros pelusban..) nekiállok pöntyögni egy kicsit én is. Ha hiszitek ha nem ma 5 azaz ÖT órát aludtunk egyhuzamban. Én nem is tudom ilyet mikor sikerült utoljára. Frissek vagyunk kipihentek és tettre készek! (Pitta csend legyen! :) )
Történt velünk egy-s más mióta utoljára írtam(tunk). Volt kakiprojektünk. Csumpikánk a drága 3-4 napig nem óhajtotta elengedni magát e téren. Aztán kénytelenek voltunk a kúphoz nyúlni. 2x is. De 2 napja kopp kopp kopp ismét szépen van termés. (nem igaz én is kezdek Nagy Magyar Apaként csak pisiről meg kakiról írni...de hát március 15 van a NAGY magyarok ünnepe ugyebár! :) )
Aztán rászántuk magunkat 1 BabyBjörn (Brown/Beige/Barna) megvételére, mert ákciós volt (így sem olcsó) És valamibe Cipelni kell majd Csimpókát. Előnye hogy megfogja a derekat, és 12 kilóig használható. Jelenleg tesztüzemben használjuk.Gondolkodtunk hasznát megvételén is, de mivel van benne műanyag jócskán, ami ugye elöregszik 1 idő után és kitudja mikor pattan el, ezért maradtunk az újnál.
A következő projektünk a bébiülés lesz! :)
Aztán végre valahára bepótlom a 2 hetes elmaradásomat. feltettem 45 képet. Remélem ezekkel 1 időre kellően kielégítjük mindenki kíváncsiságát.
És kicsit néztünk F1-et is.. igaz csak kb. fél órát. Így ma megtudtam, hogy a Gyermek LEHETSÉGES apja lett a nyerő ember. Nic ismételten feltűnően sokat magyarázott Áronkának Alonsoról...lassan érik a DNS teszt asszem!! :)))
Kicsit kezd összevisszává válni ez a mai blog, ahogy jönnek a gondolataim úgy írom Őket. Érdekes Apai érzések is megrohannak sokszor. Lehet mindig itt kéne lenni, de 3 óra masszív bőgés hallgatás után nem mindig van rajtam. És amikor rajtam van mindig elképzelem, hogy jól leírom az érzéseimet, aztán amikor gép előtt vagyok addigra az ihlet elszáll. Pedig csoda jó érzés. Szívet melengető, babusgatni vágyó érzés. Amikor úgy hozzád simul és nem üvölt a füledbe, hanem édesen gügyörészik, vagy láccik az értelem ahogy meg-meg csillan a kis majdnem 2 hónapos szemébe. És az is nagyon jó érzés amikor elnyugszik rajtad. És leteszed, látod ahogy szuszog, és végre kicsit együtt lehetsz a másikkal, vele is össze tudtok bújni beszélgetni együtt lenni, vagy csak feküdni 1más mellet és nem csinálni semmit. Hál Isten az elmúlt 2 napban jutott ki mindenből! Eddig amikor naphosszat csak bőgött akkor az ember néha el-el kívánkozott otthonról (igen... kövezzetek meg nyugodtan...) és emiatt kicsit jó is volt hogy újra el tudtam menni melózni. De ma ezen a 7végén úgy vagyok vele, hogy a TÖKÖMNEK van kedve munkába állni holnap. Amikor itthon is lehetek a kis családommal! Lassan érik ez az Apa érzés de egyre jobb lessz!! Remélem 1x mindenki megtapasztalhatja!!

2010. március 7., vasárnap

Ez+Az

Huh, végre csönd van!!!! Csumpihuszár ma reggel kiidegelt mindkettőnket, reggel 6-tól fent viribelt, és egy 20 perce - újabb etetést követően - tudtuk letenni. Tegnap nagyjából jó napunk volt, kicsit rendet is vágtunk (igaz főleg Balu, én csak szóval segítettem, meg a gyerkőcöt pesztráltam) a lakásban, úgy volt, hogy ma jönnek az unokatesómék látogatóba. (Adri megbetegedett, nem tudtak jönni, majd legközelebb).
NMA-s oldalamból kikivákozik, hogy Cs tegnap egész nap nem végezte nagy dolgát, ergo estére már eléggé oda volt (nyűg/sírás és egyebek), bárhogy masszíroztuk, nem bírtuk kiszedni belőle az anyagot. Na ma reggel szoptatáskor kijött. 21 deka volt a pelusa, folyt az anyag mindenhol, mi röhögtünk Baluval kínunkban, és próbáltuk lemosdatni. És eljött a nagy pillanat, hogy kipróbáltam a Vanish Oxi Action Extra White Max Gel Hero Extra Power és egyéb angol szavak gyűjteménye folteltávolítót, mert ez most kellett. Tényleg tud vmit a cucc :)
Egyre jobban hiányolom a külvilágot az életemből. Híreket heti egyszer látok, újságot pláne. Balutól kapok infókat, meg ha néha gépközelbe kerülök, akkor megnézem a hírösszefoglalókat, de a híreket végigolvasni már nem marad idő. Szörnyű, azt sem tom, mi van a világban, zajlanak a választási harcok, és én itt ülök elzárva:) Mondjuk speciel annak örülök, hogy ebből a shitből kimaradok :) De az furcsa volt, hogy a héten a kezembe került egy Dunántúli Naplopó, és néztem a moziműsort: bakker a filmek 10 %-áról tom, hogy mi, azokat is már vagy 2 hónapja jáccák, pedig én mindig uptodate voltam ebben a témában. Hát ez van.

Az eszemfutattások után a kishírek a kisvilágból:
- szerdán voltam vércukor ellenőrzésen, minden OK, évente kell majd ellenőrizni :)
- kedden hívott Bazsi Bá (nőgyogyó), és megköszönte az ajándékunkat, nagyon tetszett neki, szabadkozott, hogy igazán nem kellett volna, és mondta, hogy eltették a képet a kiscsaládunkról, amit mellékeltünk. Így legalább nem kell furfangos praktikákhoz folyamodnunk, hogy megtudjuk, bejött-e neki az ajándék ötletünk :D
- Balu a héten ismét eljutott kosarazni
- G&E kislánya nem akar kibújni, de ma vhogy ki fogjönni, tűkön ülünk - már egy hete -...
- Csumpihuszár szépen hízik, kinőtte a nagyobb kissapkáját, invesztáltunk egy még nagyobba, mert egy hétig még rossz idő lesz, kell a meleg sapka. Bakker, mi pénzbe vannak ezek a cuccok! És egyre jobbak vagyunk babakocsi tologatásban, kitanuljuk a technikákat Baluval :)

Millió csók!
N

2010. március 3., szerda

Segítség

Azt hiszem, most csak kikivánkoznak belőlem a gondolatok, miközben azt is tudom, hogy a témával kapcsolatban nincs egyértelmű, jó megoldás, minden ember, minden helyzet, minden család más és más, azonban érdekelne a Ti véleményetek (azoké is, akik eddig csak olvastak, de nem kommenteltek!), hogy Ti mit gondoltok. (aki már átesett a helyzeten, az saját tapasztalatból tudja, aki még előtte áll, annak talán gondolatébresztő is lehet).

A téma: mennyi segítséget, kitől és meddig fogadjunk el, fogadhatunk el, kérjünk, kérhetünk a csecsemővel kapcsolatban. Már maga az igék jelentésében is erős különbségek vannak, és akkor még nem beszéltünk a személyekről: apa, anya, anyós, egyéb (?).
Egyes országokban, kultúrákban, korokban is máshogy tekintenek a témára, utánaolvastam, mert foglalkoztat a téma. Ennek indoka, hogy egyrészt genetikailag úgy vagyok programozva, hogy mindig is magam szerettem megoldani a dolgaimat, ám most úgy vélem, hogy szükségem van segítségre, ugyanakkor a segítség igénybevétele zavarja azt a részemet, amely a "oldj meg mindent magad, hiszen Te erős vagy!". Vannak olyan szokások, hogy a kismamát az ágyból sem engedik felkelni az első 6 hétben, van, ahol már a köv. héten mindent ő csinál. Van, ahol végig (és nem csak az első 6 hétben) van vki a kismama mellett, akinek "csak" a tejtermelésre kell koncentrálnia. A segítség elfogadása szól a kismama és a kispapa pihenésének, annak, hogy tudjanak aludni / pihenni, anyuka tudjon tejet "termelni", vagy a modernebb felfogásban annak, hogy anyuka és apuka ne csak anyuka és apuka, hanem nő és ffi maradhasson, el tudjanak kicsit szakadni a gyerektől, akár már 6-7 hetesen is egy rövid kettesben töltött sétára (a x betűsről nem is beszélve).
Ha vki nem csak szoptat (tápszert is ad, mint mi), akkor ott fizikailag is kellhet a segítség, hiszen nem tudja, mennyit kell adni a bébinek egy-egy étkezés után pótlásként. Vagy leteszi a kicsit az anyuka, aki erre sírással, bukással is válaszolhat. Vagy vki segít, "keze alá dolgozik". És akkor még nem beszéltünk az ebéd, vasalás, mosás, bevásárlás, babakocsi kihozatal tárolóból, orvosok stb projektekről.
Elkényeztetett az az ember, aki igénybe veszi anyukája és anyósa segítségét minden 7köznap, amikor a párja dolgozik? Kérheti-e a segítséget, és meddig? Ha megkérdezi, hogy "Tudsz jönni?" - és a felelet "Igen", akkor feltételezheti, hogy ezt később nem hányják a szemére? Mi a fontosabb, az, hogy egymaga megoldja a dolgot (pl. éjszaka) ezáltal a párját hagyja aludni, vagy kérje a párja segítségét, aki szívesen segít, ugyanakkor ezzel ő is kevesebbet alszik?
Valóban lehet azt mondani, hogy a kismama tud napközben is pihenni, kelljen csak ő fel egyedül éjjel és oldaj meg a gyerek ellátását? (Fontos megjegyzés: Balu felkel ha kérem, ez a rész nem róla szól!!!!).
Hogyan lehet azt megoldani, hogy az embernek ha nincs segítsége, akkor maradjon ideje dolgokra, és itt nem nagy dolgokra kell gondolni, hanem arra, hogy reggelizzzen, tusoljon, nagyjából elrakja az ágyat, mosogasson, vasaljon, bevásároljon (csak a végszükséget), ebédet csináljon, igya a teákat (aminek időkorlátai vannak), egye a tejfakasztó bogyókat (újabb időkorlát) és eközben a gyereket etesse meg, majd büfiztessem, tegye tisztába, pótolja a hiányt (vízmelegítés, tápszer, cumi), majd elaltassa a gyerkcöt (ez maga másfél-két óra tiszta időben). És amikor nem a gyerekkel van, akkor PIHENJEN FEKVE, hogy a tej termelődjön, ne kelljen még több tápszert adni, nehogy beálljon a lefelé menő spirál????

Hát akkor ennyit vitaindítónak :)
Különben minden nagyjából rendben, ma voltam 6 hetes cukor vérvételen, péntekre lesz eredmény (ami negatív lesz és slussz!), süt a nap, csak nagyon hideg van. Jövő héten készülünk baba masszázs tanfolyamra, G-ék még egyben vannak, ma mennek vizsgálatra, ha ők is betartják a szokásokat, akkor a vizsgálat napján szülnek. Pici még egyben van, de neki még van is ideje bőven, D pedig júliusig ráér a "babaváró" kollekciónkból :)