2011. március 18., péntek

Elmaradások Part I.

Sziasztok!
Igyexünk Baluval pótolni az elmaradásokat, mert mostanában kissé hanyagolva voltatok, elnézést! Ha valami kimaradna, akkor így jártunk :(

Csecsemőszínház
Ott fejeztük abba, hogy elindulunk CSK-ékkal színházba. Röviden annyit mondhatnék, hogy túl vagyunk az első szociális - társadalmi tömegeseményen, amit majd még jó sok fog követni, de nem hiszem, hogy mostanában, vagy ilyen formán.
Ami miatt nem, az egyrészt az ára. Karonülő kisgyerek is egész jegy, ha apuka is bejönne, mert vagy kíváncsi, vagy azt hiszi, hogy tud majd fotózni, akkor az 3*800 pénz. 20 perc előadás és 30 perc szabad játékra. Sokan voltunk, időben szereztünk jegyet, és mivel kicsikkel voltunk, az első sorban ültünk le kispárnákra. Az előadás maga jó volt, a kicsit nyűgös Csiput azonnal lekötötték a nénik, meg a hangok, színek. 10 perc múlva kicsit feszengett, akkor felállt az ölembe, megragadta a nyugtató hajamat és úgy figyelt. 2 hölgy mondókázott, és ott követték el a hibát, hogy a vége előtt azt mondták, hogy akkor most minden anyuka fordítsa maga felé a gyerekét, és mondjuk együtt a mondókát. Szerintetek? 1 percen belül 20 szólamú kórusművel ment a sírás! Mert mi is történt? Az érdekes, ismeretlen, színes, szagos színpad helyett az unolomig ismert anyuka arcát kellett (volna) nézegetni, aki valami hülye mondókával próbálta macerálni a gyerekét. Nem jött be.
A szabad játék sem. Az előadás végén kiborítottak egy csomó színes labdát a színpadra, és a cca 20 gyerek egyszerre vetette rá magát. Aki mondjuk 3 éves volt, az berohant. Aki épp, hogy tudott járni, az bebillegett, aki 4kézláb móduszban nyomta, az bemászott. Anyukák is utánuk, úgyhogy rengeteg láb, kéz és labda mindez nem váltócipőben, vagy mezítláb, hanem úgy "utca sztájlban". Csipu szerencsére nem ment, így nekünk nem kellett utána vetődnünk, de kis CSK igen, Hajni meg utána. Volt olyan, hogy én kaptam el egy kifelé (lsd. ajtó =kijárat) felé mászó babát, anyukája meg még a tömegen próbálta átrögbizni magát több kevesebb sikerrel. Na ez a része nagyon nem jött be.

Babarandik
A betegségek előtt, után volt több babaparty-nk, csak hogy meglegyen Csipunak (és nekünk is) a társadalmi életünk. Tegnap épp Zazi volt itt a szomszédból, járni tanítani Áront, de ő csak nézte, majd egy laza mozdulattal majdnem fellökte (mármint az ülő Áron a rohangáló és Áron játékát vivő Zazit). Még a színház után voltunk CSK-éknál, ott lépcsőmászást terveztünk. Kicsi CSK mászott is (na ja, a hazai pálya előnye!), Csipu nem nagyon. Csak kergették a lufikat és röhögtek :)
És nem szabad elfelejtkezni KisBuksika pót szülinapjáról sem 7főn! (az eredetit vasárnap még lemondtuk betegség miatt, fő az óvatosság meg a leves!). Egymással nem nagyon foglalkoztak, igaz, volt, amikor ketten egyfelé néztek és röhögtek, vagy egyszerre pakolták ki Buksika ajándékát (ami Csipunak nagyon bejött), de majd ez is alakul, lesz még olyan, hogy ezek ketten egymást kergetik a lakásban / téren, igaz ?:))

Most kicsit ledőlök, de még jön majd a betegség beszámoló, no meg a szerdai dokilátogatás véres eseményei. Addig is kellemes pihenést!

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Helloka! Persze, hogy fognak. Jövö héten végig lent vagyunk, szerdától-vasárnapig szabad progi.
Ez a kép annyira jó! Puszika!