Aludni szeretnék - több szempontból is!

Az első szempont permanens állapot nálam, lassan 20 hónapja. Azóta nem tudtam olyan jót aludni, olyan 10 órát egyhuzamban, úgyhogy az, hogy aludni szeretnénk, nem nagy szó.

A másik oka a 7vége. Voltunk! FRZS most már hivatalosan is egy Team, amihez ezúton is ismételten gratula!!!!
Nem volt nagy meglepi, hogy az esküvő jól sikerült, Áron élvezte, mi meg elfáradtunk. Ennek okai között igazából nem nagyon kell a Kiskorút keresni, hacsak annyiban nem, hogy amolyan nászajándéknak Zsuék lagziján engedte meg először, hogy a kezét fogva vezessem, és JÁRJON!!! Pár napja otthon már nagy kegyesen, ha a hónalját fogtuk, akkor lépett párat, de Zsuék lagziján valahogy úgy belelendült, hogy csak na. Még szerencse, hogy olyan szép szál magas legényke, nem kell mélyre hajolnom (Balu most nem hajolgat, mert beállt a dereka). Az odautat, visszautat átaludta az autóban (tutti tipp: menj autópályán, és előtte etesd meg: egyenletes dörmögő hang, no kanyarok, fékezés, gázadás, csak a nagy unalmas brümbrüm!!!).
Amiért elfáradtunk az a hangos zene volt. Persze erről nem tehetett senki, ha az ember gyermeke lagziba megy, és van olyan botor, hogy 22-kor lefeküdne, akkor ne lepődjön meg, ha a Din-din-Csonka Pici a fejében és a fülében is dübörög 11-kor, hogy a hajnali karaoke műsorról ne is beszéljünk, úgyhogy míg Csipu vígan durmolt, mi nem. Tanulság: ha már mész, és gyerekkel, és ergo nem bulizol Te is hajnalig, akkor menj a lehető legmesszebb ... megjegyzem, mi ott voltunk, de a hely adottságaiból adódóan ez nem volt elég. (a hely különben nagyon szép volt, bent az erdőben, sétáltunk is, meg játszótereztünk a két szertartás között egy nagyot, Balu meg élvezkedett a fényekkel :D).
Áron hozta a formáját, és csajozott. Már amikor nem éppen az asztalt és annak 20 méteres környezetét varázsolta csatatérré vagy a lufit kergette. Igazából nem is ő csajozott, ő csak volt. Néha mosolygott, aminek - csak hogy a két legemlékezetesebbet említsem - a következő két mondat lett az "eredménye":
1. "Szia, de szép vagy!" - 5 éves forma nagyon szép szöszke kislány a polgári szertartást követően
2. "Szia, Te kerekfejű szépség!" - 4 éves copfos kislány, akik velünk szembe laktak, reggel kiköltözéskor.
Szerintetek hány telefonszámot gyűjtött be? :))))

A másik nem alvás Madár miatt van. Holnap van a műtét. Egyre gyakrabban sírom el magam olyan banális dolgokon, hogy csak na. Persze ezek mégsem banálisak. Pl. amikor Csipu elindult a szertartás után, arra gondoltam, hogy Jé, jár a gyerek, és azonnal bevillant, hogy jaj de jó, akkor még Atyám is látni fogja menni az unokáját. Bumm a hangulatnak! És ezek folyamatosan jönnek. Próbálom tartani benne a lelket, nem hagyni, hogy magába roskadjon - anyu és a Tesóm vhogy már bezuhantak, persze nekik nem egyszerű, mert ők vele laknak - és én meg csak akkor sírok, ha ő nem látja. Közben tudom, hogy nem lenne műtét, ha nem lenne esélye, meg így nem szabad gondolkodni, de qva nehéz jó pofát vágni ahhoz, amikor séta közben elmondja, hogy milyen temetést szeretne, és hol vannak az anyagi tartalékok... Jó lenne átaludni a mai és a holnapi napot, hogy csak arra ébredjek fel, hogy túl van rajta. Ez a várakozás ez olyan, hogy felőrli az embert. Akkor már jobb lenne, ha 3 héttel ezelőtt szóltak volna, hogy Na, akkor MOST visszük műteni, nincs apelláta. Akkor nem lenne ez az idő, hogy lassan beleőrüljünk a várakozásba, és színesebbnél színesebb módon színezzük ki azt, amit nem szeretnénk, és néznénk, hogy Madár tudatosan, vagy tudat alatt búcsúzkodik, és közben meg próbáljak lelket önteni belé, holott én is be lennék szarva az ő helyében. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!

Szóval ez van. Bocsika, de most kicsit eltűnök. Balu holnap itthon lesz, anyu átjön hozzánk, és együtt próbálunk nem arra gondolni.
Pusszantás!