Van, ami sikerül, és van ami nem

A napokban több dolog is dugába dőlt, meg olyan is, ami sikerült, pedig nem is számítottam rá.

Az NMA fórumra írtam, hogy keresek nem agyonhasznált puhatalpú kiscipőt Csipunak, mert az eredetik bitang drágák, és hátha ... Az egyik csaj fel is ajánlott egy cipőcskét, nem is vészes áron, gondoltam helló, ez kell nekem! Szerettem volna előtte próbálni, írtam üzenetet, csaj nem reagált. Oszt igen, hogy bocsika, a férje nem engedi mégsem eladni. ÁÁÁÁÁ.

Múltkor írtam, hogy letettem a csatos hordozó beszerzésről. Ez nem teljesen így van, mert minden alkalommal, amikor délelőtt leszedem, majd felteszem a hátamra, felsejlik benne, hogy most takarítom fel a pántokkal az utcát, és ha lenne egy csatos, akkor ez nem lenne. Licitáltam többször, de mindig elvitték előlem a kiszemeltet. Persze, mert hülye vagyok, és nem ütöm le a fix áron, hanem bízom abban, hogy annál olcsóbban is el lehet vinni. Tegnap volt megint egy aukció. Szépen feljöttem időben (lejárat előtt 5 perccel) Csipuval, nem szedtem le a hátamról, hanem olyan NMA móduszban a hátamon a srácom álltam a vasalódeszka előtt, azon a Dög (laptop polgári néven), és pötyögtem is be a címet... Csipu élvezte :) ... és azt is leütötték reggel... Tudom, ez csak nekem jelent bosszúságot, de akkor is ... uff, kimorcogtam magam.
Aztán, miután kimorcogtam magam, nekiálltam a neten vándor csatosokat keresni. Egy már volt nálunk pár hónapja (ez olyan, hogy 1 hétig ingyen tesztelheted, és utána a következő tesztelőnek kell tovább küldeni, neked annyi a dolgod, hogy fotó és beszámoló a fórumra). Találtam egyet, gondoltam, mit veszíthetek, jelentkezem. És ma reggel kaptam egy privit, hogy mivel a következő 2 csaj nem elérhető, ezért én jövök :D. Felhívtam gyorsan a gyártót, hogy izé, én nem tudom majd 1 hét múlva továbbküldeni, mert nyaralni megyünk, de megnyugtatott, használjam tovább nyugodtan, mert nincs utánam senki :))))) JESSSZZZZZ!!!! Remélem jó lesz a méret!!!

Apu Füreden rehabon tegnap óta. Mi is megyünk 8-án 1 hétre. Csipu ébredezik. Mentem! Pusz!

Gyors hírek

Sziasztok!

Madár holnap megy rehabra, Füred, tök hertelen jött, most minden szabad időben szállást keresünk magunknak a neten, hogy mi is mehessünk legalább egy hétre: nyaralás és nagypapa látogatás :) Bocsika, hogy nem reagálok e-mailekre ... ígérem fogok!

Pusszantás!

Ps: a gyerek egy kéjenc! Minden ébredés után hasra vágja magát, és min 10 percig simizni kell a hátát. Reggel átöltözősen egy szál pelusban adja elő ezt a mutatványt, és reklamál, ha nem vakargatom. Imádom!

Vagyunk ám!

Sziasztok, bocsi, hogy kissé eltűntünk, de kissé sűrűek voltak a napok!
A legtöbben már tudjátok, hogy túl vagyunk a műtéten, apu tegnap már kikerült az intenzívről, de még hosszú út áll előtte.
A keddi napunk eléggé zavaros volt. Anyut nem akartam egyedül hagyni, ezért reggel jött, és mentünk fel a Tettyére sétálni. A kocsiban voltunk, amikor Madár telefonált, hogy ugyan mi úgy tudtuk, hogy délben van a műtét, de fél 10-kor jöttek érte. Huh, anyu arcát nem kell leírnom, gondolhatjátok. Szegénykének nyomtam Áront a kezébe, ahogy tudtam, hogy rá figyeljen, ne az óráját nézze, de nem nagyon volt szerencsém. Pláne, miután hazajöttünk, és Csipu elaludt. Balu elment kicsit dolgozni, mi meg egyedül maradtunk Anyuval.
3-kor nem bírtuk tovább, és felhívtam az intenzívet, hátha tudnak már vmit. A következő beszélgetéssel indultunk:
- Jó napot kívánok, XY vagyok, és apukám YX műtétjével kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
- Pillanat, hívom az orvost (itt még nem izgultam).
_ Jó napot kívánok, dr. VD. vagyok. Mit tudnak eddig? (na bakker itt megállt bennem az ütő! Miért, mit kell tudnunk????)
- Semmit, fél 10-kor beszéltem apuval, miért?
- Hát az a helyzet, hogy .... (na itt falfehér lettem)... édesapjuk nagyon vérzik, ha nem tudjuk megállítani 2 órán belül, vissza kell vinni a műtőbe...

Még beszéltem kicsit a dokival, nem részletezem, és azt hiszem a leghosszabb két óra következett. Anyu 2 percenként nézte az órát, n 5 percenként, miközben Áronnal sétáltunk. Szerencsére kiderült, hogy Tesónak szegről végről van vmi ismerőse a Szívcentrumban (orvos), és őt hívtuk, hogy nézzen utána Apunak. Amikor visszahívott, megnyugtatott minket, hogy ugyan a műtétet majdnem megszakították, de sikerült, a vérzés is csökken, rendben leszünk... Jaj, bakker :((((
És aztán szerdán reggel 8 körül Apu telefonált!!!!!!! Az nagyon jó volt :))) Alakul, fájnak azért neki a dolgok, meg persze ki akar jönni, de a dokik még egy napig megfigyelésre az intenzíven tartották, tegnap du került vissza az osztályra. Most tornáztatás van, meg kímélés, meg remélés, hogy sikerül Füredre menni (majd) rehab-ra, és mi is mehetünk, mert találunk szállást. Ez persze nem könnyű, mert full főszezon van, de majdcsak lesz vhogy :DDDDDD
Közben tudjuk, hogy ez csak az első lépés volt, még nem vagyunk mindenen túl, a pacemaker sem elfelejtett még, szóval lesz még min izgulnunk:(

Közben Csipu (csak hogy babázzak is) egyre ügyesebben megy! Ha olyan kedve van, akkor elég csak egy kezét fogni, és imádja, ha a lakásban egy labdát kergethet a kis lábaival - focizunk :) Tegnap meg megirigyelve Zazimanót (szomszéd kisfiú, aki már nagyon ügyesen rohangál) felment utána a lépcsőkön. Szépen váltott lábbal, én meg csak kamilláztam (és fogtam a kezét persze). Ma is kergetőztünk már délelőtt, amióta ez a hülye meleg van, reggeli után húzunk le sétálni (meg vásárolni). Ilyenkor imádom a Zsuzsunkat (MT), mert az segít egyedül megoldani a logisztikai részt. És még mindig nem tettem le arról, hogy legyen egy csatos hordozónk, közben meg viaskodom, hogy ha megy bölcsbe, akkor minek. Úgyhogy asszem erről leszállok. És jobban rászállok a bölcsi stafirung kialakítására, ami most pl. egy másik pár cipő beszerzését jelenti :) Ha már magamnak nem veszek semmit (jé, szerintem tavaly vettem utoljára nyáron magamnak vmit), a gyereknél nem fogom magam vissza ... csak kicsit ... de néha elszalad velem a ló... szörnyű :(((

Aludni szeretnék - több szempontból is!

Az első szempont permanens állapot nálam, lassan 20 hónapja. Azóta nem tudtam olyan jót aludni, olyan 10 órát egyhuzamban, úgyhogy az, hogy aludni szeretnénk, nem nagy szó.

A másik oka a 7vége. Voltunk! FRZS most már hivatalosan is egy Team, amihez ezúton is ismételten gratula!!!!
Nem volt nagy meglepi, hogy az esküvő jól sikerült, Áron élvezte, mi meg elfáradtunk. Ennek okai között igazából nem nagyon kell a Kiskorút keresni, hacsak annyiban nem, hogy amolyan nászajándéknak Zsuék lagziján engedte meg először, hogy a kezét fogva vezessem, és JÁRJON!!! Pár napja otthon már nagy kegyesen, ha a hónalját fogtuk, akkor lépett párat, de Zsuék lagziján valahogy úgy belelendült, hogy csak na. Még szerencse, hogy olyan szép szál magas legényke, nem kell mélyre hajolnom (Balu most nem hajolgat, mert beállt a dereka). Az odautat, visszautat átaludta az autóban (tutti tipp: menj autópályán, és előtte etesd meg: egyenletes dörmögő hang, no kanyarok, fékezés, gázadás, csak a nagy unalmas brümbrüm!!!).
Amiért elfáradtunk az a hangos zene volt. Persze erről nem tehetett senki, ha az ember gyermeke lagziba megy, és van olyan botor, hogy 22-kor lefeküdne, akkor ne lepődjön meg, ha a Din-din-Csonka Pici a fejében és a fülében is dübörög 11-kor, hogy a hajnali karaoke műsorról ne is beszéljünk, úgyhogy míg Csipu vígan durmolt, mi nem. Tanulság: ha már mész, és gyerekkel, és ergo nem bulizol Te is hajnalig, akkor menj a lehető legmesszebb ... megjegyzem, mi ott voltunk, de a hely adottságaiból adódóan ez nem volt elég. (a hely különben nagyon szép volt, bent az erdőben, sétáltunk is, meg játszótereztünk a két szertartás között egy nagyot, Balu meg élvezkedett a fényekkel :D).
Áron hozta a formáját, és csajozott. Már amikor nem éppen az asztalt és annak 20 méteres környezetét varázsolta csatatérré vagy a lufit kergette. Igazából nem is ő csajozott, ő csak volt. Néha mosolygott, aminek - csak hogy a két legemlékezetesebbet említsem - a következő két mondat lett az "eredménye":
1. "Szia, de szép vagy!" - 5 éves forma nagyon szép szöszke kislány a polgári szertartást követően
2. "Szia, Te kerekfejű szépség!" - 4 éves copfos kislány, akik velünk szembe laktak, reggel kiköltözéskor.
Szerintetek hány telefonszámot gyűjtött be? :))))

A másik nem alvás Madár miatt van. Holnap van a műtét. Egyre gyakrabban sírom el magam olyan banális dolgokon, hogy csak na. Persze ezek mégsem banálisak. Pl. amikor Csipu elindult a szertartás után, arra gondoltam, hogy Jé, jár a gyerek, és azonnal bevillant, hogy jaj de jó, akkor még Atyám is látni fogja menni az unokáját. Bumm a hangulatnak! És ezek folyamatosan jönnek. Próbálom tartani benne a lelket, nem hagyni, hogy magába roskadjon - anyu és a Tesóm vhogy már bezuhantak, persze nekik nem egyszerű, mert ők vele laknak - és én meg csak akkor sírok, ha ő nem látja. Közben tudom, hogy nem lenne műtét, ha nem lenne esélye, meg így nem szabad gondolkodni, de qva nehéz jó pofát vágni ahhoz, amikor séta közben elmondja, hogy milyen temetést szeretne, és hol vannak az anyagi tartalékok... Jó lenne átaludni a mai és a holnapi napot, hogy csak arra ébredjek fel, hogy túl van rajta. Ez a várakozás ez olyan, hogy felőrli az embert. Akkor már jobb lenne, ha 3 héttel ezelőtt szóltak volna, hogy Na, akkor MOST visszük műteni, nincs apelláta. Akkor nem lenne ez az idő, hogy lassan beleőrüljünk a várakozásba, és színesebbnél színesebb módon színezzük ki azt, amit nem szeretnénk, és néznénk, hogy Madár tudatosan, vagy tudat alatt búcsúzkodik, és közben meg próbáljak lelket önteni belé, holott én is be lennék szarva az ő helyében. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!

Szóval ez van. Bocsika, de most kicsit eltűnök. Balu holnap itthon lesz, anyu átjön hozzánk, és együtt próbálunk nem arra gondolni.
Pusszantás!

40-60

A tegnapi nap ezen két szám körül forgott, és igazából ezek a számok most meghatározzák a napjaimat.
Madár (ez Atyám beceneve) tegnap volt az anesztes dokinál az összes leletével, az elmúlt 2 hét alatt összegyűjtött újabb vagy 100 eredménnyel, hogy a doki kimondja, bevállalja-e a szívműtétet vagy sem. Amit előtte is tudtunk, hogy a helyzet nem valami rózsás, mivel a szívén a koszorúerek vagy el vannak záródva, vagy 75 %-ban vannak eldugulva. A tüdeje meg az intenzíves dolgok óta javult ugyan, de nem tökéletes. A műtétre azt mondták előzetesben a dokik, hogy a szíve miatt műteni kell, és reméljük, hogy a tüdeje engedi....
Na ilyen "fényes" előzményekkel ment Atyám tegnap a dokihoz, aki nézte, olvasta, vizsgálta. Aztán 3 körül anyu hívott síri hangon, hogy a doki szerint 40 % az esély. Nekem ott akkor megfordult a világ. 40???? Akkor nincs műtét. Akkor nincs műtét, és a szíve előbb-utóbb felmondja a szolgálatot. Miközben jól van, sétálunk, beszélgetünk, veszekszünk is néha baromságokon, mint a régi szép időkben, és leszámítva, hogy kicsit könnyebb a súlya, meg nem olyan fittipaldi, minden rendbennek tűnik.
Délután Balu hamarabb hazajött - nem egy vidám asszonyt kapott -, majd az eső eláltával séta közben találkoztunk Atyámékkal. És ő elmesélte megint a dolgokat, és hogy kell a műtét, kapott ugyan gondolkodási haladékot, de ő szerinte műtét lesz. Ott zokogtam az utcán, hogy Madár a 40 %-al műtett, mert a 40 is több a nullánál. Tudom, a statisztika csal, de ezt most nem fogtam. Keményen megfordult a fejembe, hogy lemondjuk FRZSék lagziját, mert az is 2 nap, amikor nem Madárral lehetek, mert ki tudja, mi lesz .... de ő nem akarja, azt mondta menjünk.
Atyámtól elbúcsúztunk, aztán anyuval beszéltem. És akkor jött a 60! Kiderült, hogy ő rosszul értette, és nekem is rosszul mondta a számokat: a 40 az a mortalitás, 60 az esély a túlélésre. Most ez biztosan morbidan hangzik, de én akkor úgy megnyugodtam, hogy szerintem Budapestig hallatszott a kőomlás a szívemről. Pedig a 60 is alacsony!!!! De ez a szám, már több, mint 50, és az orvosok csak nem olyan hülyék, hogy műtsenek, ha nincs esély??? Ugye?????
Madár vasárnap fexik be, este 8-ig lehet menni hozzá látogatni, mi sietünk haza a lagziról, hogy be tudjak még menni, 7főn műtét. Anyu átjön ide hozzánk, legyünk együtt és imádkozzunk, hogy a tüdő bírja!!!!!!!
Bocs, de most ez van. Sírógörcsökkel küzdök, és azzal, hogy ne adjam fel, mert Apu erős és élni akar!!!! Én is ezt mondanám mindenki másnak, csak megélni q nehéz :(
Puszi!

Kolping reloaded

Ahogy ígértük, ímhol a beszámoló - reméljük az ifjú, next week 17 hónapos trónörökös hagyja is, hogy befejezzük. A képekről elöljáróban annyit, hogy így utólag vettük észre, hogy tulajdonképpen szinte csak hintás képeink vannak - ezért bocsi! Hope, a videó majd kárpótol mindenkit (ezt majd Balu felaplikálja vhogy later)

Vasárnap indultunk, terv az volt, hogy tízórai után húzunk, hogy a Gyermek a kocsiban szuszálja át a szokásos alvásidejét. Előző nap összepakoltunk, amit tudtunk, és reméltük, hogy alszunk. Nem aludtunk. Áron vhogy megérezte, hogy nem kell annyit pihenni, és hancúr volt éjjel. Ő hancúr, mi morcultunk. Ezt azért is, mert volt azért bennünk egy kis félsz a miniszabival kapcsolatban. Emlékeztek, tavaly is voltunk, akkor anyukámmal kiegészülve, és mit ne mondjak, hiába volt még két segítő kéz, nem nagyon tudtunk pihenni, kissé mosogatórongyként jöttünk haza. Ezért volt bennünk egy kis tartás a dologtól, de ügyesek vagyunk, majd megoldjuk :) (jelentem, megoldottuk!)

Odaúton újabb fogadalmat tettünk, amit ma délelőtt teljesítettünk: kicseréljük a régi autóstérképet az újra, mert - again - eltévedtünk a kaposvári körgyűrűn. Tudom, használhattuk volna a GPS-t, de gondoltuk, annyira nem vagyunk bénák, hogy nem jutunk el Keszthelyig, minden szépen ki lesz táblázva. Ja... kicsit országnéztünk, meg Balu bammegolt, Csipu szerencsére akkor még szpáttyolt. Pontban 2-kor hajtottunk be a Kolping Hotel kapuján, ismerős hely, ismerős épületek, készültünk :) Gyors check-in, majd parkolóvadászat! A kipakolás művészete Balura maradt, én az első adag cuccal és Csipuval az apartmanban maradtam. Ill. maradtam volna, de Áron kiszúrta a takinénit. Jobban mondva a takinéni hatalmas porszívóját!!! 30 percig kergettük a folyosón hatalmas nevetések közepette.

Balu közben térült-fordult és bepakolt mindent. Ha belegondolok, hogy nem kellett kiságyat, fürdőkádat és babakocsit hoznunk, és így is ennyi cuccunk volt, mi lenne máshol??? Ok, volt nálunk egy kisboltnyi víz, mert a helyi aqua nekem nem jön be, de akkor is.

Az apartman same as tavaly, csak egy szoba és nappali mínusz, semmi meglepi, de én azért itt is kibuktam. Persze tudtuk előre, de akkor is: nem volt olyan szék, ahol szopiztatni lehetne, és a kiságyba max beledobni tudtam (volna) Áront, mert amilyen mélyen volt, én nem bírok lehajolni (gyk: karomban alszik el...). Kiakadást relaxálandó elmentünk sétálni, hintázni, és felfedezni (no meg szakács bácsival Áron ennivalóját egyeztetni).

Tavaly igazából a hinták még nem jöttek be, egy játszószobát élveztük ki, meg a vizes blokklot. Idén más lett a sláger! Hinták közül a képen látható nagy "kerékhinta" és az újonnan felfedezett bölcsi szoba. A vizesblokkot sajna ki kellett hagyni, mert Áron épphogy kimászott egy megfázásból, de így sem hiszem, hogy unatkozott volna :) Estére a szobanéni segítségével a szopiztatás és ágyprobléma is megoldásra került, várt minket a vacsi, hinta, fürcsi és szpátty. A hotel majdnem dugig volt, ismerkedtünk ezerrel (Áron integetett, mi mosolyogtunk), találkoztunk 2 méteres mentős szóvivő "bácsival", tényleg baromi magas :) A fürdés külön élmény volt. A tusolóban elhelyezve a kiskád, Apa mellette, piros fény, kis színes pöttyök a falon, és Csiput nem lehetett kiszedni! (van kép, de ez privát, bocsika...). És ha már élmények felsorolásánál tartunk, ne feledkezzünk meg a bimbamról. Értem én, hogy falu, meg templom, ami a hotel előtt van közvetlenül, de hogy este 10-kor még teljes műsort harangozzanak??? Amikor a gyerek elalszik????? Akkor még nem tudtuk, hogy ez a műsor smafú a déli előadáshoz.

Reggel Csipu - mintha csak otthon lennénk - 1 hajnali szopit követően 7 órakor ébredt, és indult felfedező körútra. Meg kellett állapítanunk, hogy jól aludtunk, és bizakodtunk, hogy talán mi is pihenünk majd ez alatt a 3 nap alatt. Reggeli után újra a hinták és a bölcsöde felé vettük az irányt, ahol Csipu elmerült a labdák között, a csúszdán, a kismillió játék és a többi kisgyerek között.

Érdekes volt, és ezt minden alkalommal tapasztaltuk, hogy Áron egyre jobban társasági lény. Nem tudom, hogy csak úgy véletlenül találkoztunk egy csomó (bocsi!) qka kisgyerekkel, akik nagyjából egy korban voltak Áronnal, csak már mentek, vagy Áron tényleg mindenkin túltesz vidámságban, minden új gyereket hangos sikongatással üdvözölt. A többi kisgyerek legtöbbször csak egy helyben elvolt, vagy anya / apa mellől csöndben el sem mozdulva játszott. Vagy mi vagyunk másképp összerakva, akik elengedték Áront a bölcsi szobában, hadd nézzen körül, pakoljon, mászkáljon, tapogasson, ha akar vmit (pl. bemászni a labdák közé), majd úgyis szól?

A délelőtti szpáttyot mindketten kihasználtuk. Én mentem vizitornázni a nyugdíjas osztrák nyanyók közé (jól esett, magamban röhögtem, hogy nem bírom magam egyenesben tartani a víz alatt a "súlyzókkal"), utána meg Balu ment úszni. Tersza, relax, és déli harangszó, izé inkább 10 perces harangjáték. Csipu szpátty. Mondjuk nem csodálom, amilyen szinten kirohangálta magát :)

A hétfő délután relax program volt megint: bölcsi, hinta, kis séta, ismerkedés újabb kisgyerekekkel (és szülő egységekkel), hami és pihi. Nagy meglepetésünkre viszont kiderült, hogy Áron válogat. Nem tudom, hogy mi történhetett, de az első napi vacsit leszámítva nem tetszett neki a szakács főztje. Az ízével nem lehetett gond, mert meg sem kóstolta, csak elütötte a kanalat. Kissé tanácstalanul álltunk a dolog előtt, mert eddig mindent megevett, és ez is finom volt, úgy készült direkt neki, ahogy megbeszéltem a séffel... szegényt sajnáltam, mert mindig kérdezte, hogy ízlett a hami, én meg nem akartam köntörfalazni. Így volt olyan, hogy a mi sült krumplinkat ette csirkével, vagy azt az üvegest, amit vittem tarcsiba. Itthon vagyunk, itt megint eszik. Talán túl sok volt az inger? - reggel / vacsinál nem volt gond.

Kedden délután Balu apukájánál vendégszerepeltünk, régen nem látta már az unokáját. Csipu itt sem hazudtolta meg magát, szépen bebarangolta a házat, ment cseresznyét szüretelni és addig hisztizett (egyébként frissen jóllakva), amíg kapott a nagyapja szelfméd kenyeréből is. Hazafelé szépen bealudt, kicsit autókáztunk, majd vacsi, játék. Mivel ez volt az uccsó napunk (hiába annyira nem vagyunk gazdagok, hogy egy hetet legyünk itt, habár nagyon el bírtam volna viselni) mindenképpen ki akartuk próbálni a trambulint. Mi tavaly Baluval már élvezkedtünk benne, kiváncsiak voltunk, Lurkó mit szól majd. Hát szólt! És akkorát, hogy csak úgy zengett! (Videó ügyben Balu intézkedik).

Volt, amikor 4 gyerek is bent volt, de azok labdába sem rúghattak Csipu mellett - na jó, az egyik kisfiúnak a végére megjött a kedve, de Áronon mindenki csodálkozott! Sikongatott, rohangált (négykézláb móduszban), nevetett, kergette a gyerekeket és ÉLVEZTE!!!!!! Este 9-kor a sötétség vetett véget a mókának, de azóta megtudtam, hogy Tesó munkahelyén is van trambulin. Megyünk!!!!

És eljött a szerda, a hazautazás napja. Szomor-szomor :((( Pakolás, és go Apóshoz egy kis eperért, meg cseresznyéért, ahol úgy terveztük, hogy Csipu még mászkál egyet, tízóraizik, és jövünk egyhuzamban home. Szülő tervez, Lurkó végez, tartja a mondás. Csipu féluton bealudt. Apóséknál felébredt. Az ipari mennyiségű eper és rösnye készletekkel (kiegészülve egy kis raktárnyi lekvárral) indultunk haza egy ébren lévő kiskorúval. Sok-sok Dzsungel könyve és éneklést követően Kaposvárott nem bírtuk, és kiszálltunk egy lakótelep közepén lévő játszótérnél "nyújtóztatni". Gondoltuk, utána elalszik. Nem tette. Sok-sok Dzsungel könyve, éneklés, és ipari mennyiségű buláta után Sásdnál aludt el. Ez 30 perc Pécstől.... maradt az autókázás az alvó gyerekkel, majd a hazaérés 3-kor izzadtan, fáradtan, sok csomaggal.

Nagyon jó volt. Aludtunk, pihentünk, relaxáltunk, sétáltunk, jókat ettünk, ittunk, és elköltöttük Balu munkahelyének karácsonyi ajándék üdülési csekkjét. Megyünk vissza!!!!!

Több kép a facsén, ill. majd a képtárban is idővel.

Millió csók!

Élünk!

Kicsit eltűntünk, a szó fizikai értelmében is, mivel 4 napos miniszabiztunk - again - a Kolping hotelben Páhokon. Jelentem, naggggggyon jó volt, messze felülmúlva a várakozásokat. Zavaly szeptemberben még anyukámmal együtt voltunk, és annak ellenére, hogy volt még két segítő kar Csipu terelgetésére, ő meg nem is nagyon ment akkor még sehova (még qszni se qszott akkor) nagyon kifáradtunk, és nyúzottabban jöttünk haza, mint mentünk. Ezért kicsit félve indultunk el most csak mi, a kiscsalád, hogy jaj, mi lesz, de nem kell félni, mert pihentünk, játszottunk, úsztunk, relaxáltunk, ettünk, ittunk, és jól éreztük magunkat! Csak a visszaúton fáradtunk le nagyon, de ez minden nyaralásnál - sajnos - így van, aszalódtunk a kocsiban hazafelé, majd 5 körben Balu felcipelte a cuccokat, kipakolás és itthon.
Lesz bővebb beszámoló is, meg képek, meg videók, de ahhoz egyrészt kell a Balu (videós részhez mindenképpen), meg helyet is kellene csinálni a Dögön (ez a laptop "beceneve), hogy legyen hova tenni a kismillió képet, úgyhogy be türelem, jövünk még vissza!
Pusszantás!
Anyuka

Ps: járás - nem, mászás - igen!

2 lilte step...

Tegnap este olyan, de olyan történt amit kb. fél éve szeretnénk már látni. Nem tudom mennyire volt ösztönös vagy csak az izgalom hevében történt-e, de a pici megtett magától 2 apró pici totyogó lépést! Igaz ehhez kellet az is, hogy a kezemben lévő fényképezőgépet akarta mindenáron, aztán megfeledkezett róla, hogy már nem kapaszkodik a kanapéba, és 2 ici-pici mozdulattal odatotyogott a lábamhoz...az egész nem volt több talán 10-20 centinél, de mindketten elhűlve meredtünk a Kicsire...majd egymásra...úgy látszik mégis csak tud járni...csak még saját maga sem tud róla...vagy csak nem vette észre... :)) Lehet hamarosan elővehetjük a nyúlcipőt? :)

Video hang és egyebek

Hellóó hállóó!
Igen tudom marha régen írtam blogot. Valahogy nem volt rá érkezésem, mondjuk nagyon most sincs...de azért jelentkezek.
Hétfőn ismét dokitúra volt a Kicsivel...újabb gyógyszer (3. adag antibiotikum :( plusz 1 valag köptető...). Nic ma vitte vissza a Kicsit hál isten javult, de gyógyszerkúra marad vasárnapig, amikor is húúzuk el Páhokra. Tudom előre nem lesz az se igazi pihenés, de legalább kicsit kizökkenünk a droidként végzett Felkel-eszik-jaccik-pisi-kaki-alszik modulusból. Várjuk már mindketten...vagy hárman? A hrmadik fél erről még nem tud nyilatkozni csak sivít és visít, és röhög.... ezt a minap meg is örökítettem... meghallgathatjátok itt és itt. És hogy mekkorára nőtt Őnagysága arrol pedig a következő videó tanúskodik. És van még 1 videóm...hát ezért Anya lehet meg fog kövezni, de azért kipostolom, mert szerintem Édes! IME!
Mára ennyi, ha összegyülik még valami érdekesség akkor jelentkezünk!
PÁ!