Félelem

Balu pár napja azt mondta nekem, hogy az a bátorság jele, ha valaki be meri vallani a félelmeit. Hát akkor én nagyon bátor vagyok, mert több félelmemet is be merem vallani.

Félek a sötétben. Nem csak a normálisan félelem ez, amikor tök sötét van, hanem akkor is, ha pl. egyedül (vagy akár Áronnal kettesben) vagyok télen estefelé a kulcsra zárt lakásban, miközben kint már sötét van – ez a téli időszámítás miatt gyakorlatilag este 6 után standard állapot. Minden szobában kell, hogy lámpa égjen, minden neszre riadok, és még akkor is elképzelem, hogy vki bejön a lakásba, ha tudom az agyammal, hogy kulcsra van zárva az ajtó, és még a kulcs is benne van elforgatva, tehát hacsak be nem rúgja vki az ajtót, nem lehet másképpen kinyitni. A furcsa, hogy még azt is hiszem, hogy tudom, hogy ez miből adódik. Gyerekként (olyan tini korszakra tenném) a Tesóm sokszor azzal szórakozott, hogy mennyire halkan tud bejönni a lakásba. Emlékszem, hogy tanulok a szobánkban egyedül (nappal), és egyszer csak ott áll a szoba ajtajában, és csak fél szemmel veszem észre. Nem hallom, hogy bejön. Sportot űzött belőle, hogy némán tudja kinyitni az ajtót… A frászt hozta rám.

Félek a dörgéstől meg a villámlástól. A furcsa perverz benne, hogy szeretem nézni a nyári viharokat, a villámlást, de a hangtól kiver a frász. Vagy ha éjszaka egyszer csak nappali fény lesz egy villám miatt. Itt is tudom, hogy gyerekkoromban az oka, mert egyszer megijedtem nagyon egy villámlástól / dörgéstől, ami az utca mellett csapott be vhova…

Félek a bogaraktól, de leginkább a pókoktól. Minél kisebb, annál jobban. Vagy minél szőrösebb, annál jobban. Áron megtanított arra, hogy a bodobácstól (vagy hogy hívják azt a piros alapon fekete foltos soklábút, amiből annyi van a kövek között) ne féljek annyira, mert nehéz lenne Csipuval sétálni, amikor ő előszeretettel érdeklődik eme bogárfaj irányában. Nem lenne túl szerencsés, ha én csak 3 méter távolságból fél lábra állja sikítozva próbálnám lebeszélni arról, hogy meg ne kóstolja a bogarakat, vagy neadjisten ne csináljon belőlük szőnyeget (lsd. kilapítja). De a pókok kivisznek a világból. Képzelhetitek, miket éltem át, amikor a balatoni nyaralásunkkor az esti sötétben ohne szemüveg (tehát gyakorlatilag vakon) észrevettem a gyerek feje fölött a falon egy gyanúsan mozgó fekete cca 1 centi átmérőjű foltot. Balu eltávolította, és csak annyit mondott, hogy inkább ne akarjam tudni mi volt az és mekkora. Nem akartam, de másnap szembe találkoztam vele a fejem fölött. Nappali fényben. Szemüvegben. Jujj….

És most már azt is tudom, hogy félek az áramtól. Persze mondhatnátok, hogy tök jó, minek dolgozok akkor olyan cégnél, aki ezzel foglalkozik? Azt eddig is tudtam, hogy sikitófrászt tudok attól kapni, amikor Balu úgy cserél égőt a lámpában, hogy nem áramtalanítja minimum az egész lakótelepet. De a héten még ennél is tovább mentem. Múltkor már meséltem az új hiper-szuper programozható mosógépünkről. Pár mosás alkalmával furcsa szagok voltak utána a fürdőben, de én arra fogtam, hogy ez még új, vagy magas fokon mostam, és bejáratos (kissé égett műanyag szag volt). Aztán hétfőn az újabb mosásnál a gép egyszerűen program közben leállt. Néztük  mi lehet a gond, kiderült, hogy kiment az a konnektor, amibe be volt téve. Ok, nem baj, áttesszük egy másikba, hogy befejezzük a mosást, mert az mégsem járja, hogy gondolkozzunk kicsit, mosni kell és kész. Szépen ki is mosott, minden szép és jó volt. Egészen addig, amikor Balu kihozta a gyerkőcöt a fürdőből, és vissza nem ment elpakolni ( mi közben már összebújva ettük az altató tipitápit a Törpével). Balu közölte, hogy gáz van, a konnektor tűz forró, a fal a másik oldalon tűz forró, és gáz van…. Maradjunk annyiban, hogy beszartam este 9-kor. Lecsaptuk az áramot, Áron közben elaludt, és én páni félelemmel kértem Balut, hogy tapogassa végig az összes konnektort, melyik meleg még, hívtuk a villanyszerelő ismerősöket, és csak az a kép lebegett a szemem előtt, hogy kigyullad a konnektor Áron szobájában, miközben mi békésen alszunk. Nem kívánom senkinek azt az éjszakát… és én voltam a hülye, mert az a konnektor, ami először elszállt, arról a konnektorról kapta az áramot, ami majdnem kigyulladt… és ezt tudtam … vhol mélyen az agyam egy eldugott szegletében ….

Azóta volt villanyszerelő, megoldotta, hogy áram legyen, mégha óvatosan is, mikrót nem használjuk, mosásnál 5 percenként tapogatom a falat, és egy hét múlva jön, és szétszedik a z egész lakást. És félek. Most már az áramtól is. Bátor vagyok…meg hülye...