Őszi búbánat

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy nem vagyok formában. Pedig minden rendben van, csak én nem. A család rendben, Balu rendben, gyerek rendben, munka a szokásosan hajtós. Időjárásra sem lehet panaszom, hiszen lassan november, és 20 fokok vannak, sétálunk, napozunk.

Akkor meg mi a bajom? Nem tudom. Illetve tudom, mert azt hiszem, hogy most nagyon nem tetszem magamnak. És az nem jó. Igaz, ez az érzés általában minden ősszel többé-kevésbé elfog, de most nagyon. Próbáltam shoppingolással javítani a hangulaton, ami csak rontott az egészen. Igazából egy cipőt és egy farmert kellene vennem, vmi olyat, mi nem egy hosszútávfutó anyukára hajaz, hanem vmi decensen sportosan kényelmeset, ami nem túl elegáns, nem kapok szívbajt, ha gyerek összekoszolja, le tudok benne hajolni – nem reped a csőnaci. Talán nem nagy igény. Volt shopping day, kivettünk 1 nap szabit, és nyakamba vettem a boltokat. Az eredmény lesújtó volt. Részben a pénztárcánkra, mert ugyan nem terveztem, de vettem egy kabátot (mondjuk már nem ártott, az előző átmeneti kabátom már szakadt, és jó 10 éves volt), meg Balunak mindenfélét, no meg a kiskorúnak pár cuccost. Nekem azt amit terveztem? No way. Cipőben ősszel mindenki csak magas sarkúban járhat. Jó magas sarkúban! Vagy sportcipőben. A decensen elegáns, ami lapos talppal van megáldva  nem divat. Anyukák, tanuljatok meg magas sarkúban futni a gyerek után, amikor a motorral száguldozik! Vagy hordj magaddal váltócipőt!

Farmer helyzet szintén hasonló: nem érdekel, mekkora kufferod van, húzz csőnacit! Légy sexi! Mit nekünk önbizalomhiány, mit nekünk tükör, mit nekünk realitás, hogy ekkora hátsóra, ilyen lábszerkezettel nem áll jól a csőnadrág, pláne nem hupililában. Ez van, ezt hordod, kész slussz passz!

Balu hősiesen állja a sarat (elhallgatja a nyifákolásomat), és vigasztal, hogy neki így is tetszek. Csak az a baj, hogy magamnak nem. Csütörtökön Bp-en voltam, utazok a metrón, és áll előttem egy csaj. Miniszoknya, magas szárú csizma, kötött kardigán. Jól nézett ki. Bízisten nem bukok a csajokra, de ez a csaj tényleg jól nézett ki, pedig csak hátulról láttam. Ja, és kb 150 centis volt, és min 70 kiló…. miközben néztem, azon törtem a fejem, hogy én miért nem vagyok képes így öltözködni? Miért nem merek vmi mást magamra aggatni, mint a szokásos farmer + póló? Vagy ha bemegyek a boltba, azonnal ugyanazokat a fazonokat nézem? És ugyanazokat az unalmas színeket?  Negatív vagyok.

És akkor még nem is beszéltem – bocs, ma panaszkodós napom van – a lakáshelyzetről. Mármint arról, hogy szeretném, ha a mi lakásunk is olyan kis tünci bünci lenne, mint pár barátunké. Olyan kis helyes, tele személyes tárgyakkal (na az van nálunk mázsaszámra), de ugyanakkor szép rendben (na ez nálunk ismeretlen fogalom), készülve az ünnepekre, hangulatosan feldíszítve. Szuperanyásan tapicskolni mézeskalácsot a gyerekemmel, meg gyöngyöt fűzni, meg töklámpást csinálni, mikulásvirággal, gyertyákkal., miközben szól a zene a rádióból. Kreatív vagyok, azzal nincs baj, csak vhogy nem bírom magam így elképzelni. Inkább leülök, és építek még egy vasútpályát Áronnak, és zúg a sihuhúúú. És a lakás meg úszik…

… szerencsére nem a vízben, mert el kell, hogy mondjam, hogy hosszas töprengés, meg ha sok pénzünk lesz után rászántuk magunkat, és vettünk egy új mosógépet. Most mondhatjátok, de hülyék vagytok, van pénzetek, miért nem vettetek már rég egyet, de én olyan vagyok, hogy mintha a fogamat húznák, jó a régi is, igaz, nem lehet időre programozni (ami nagy álmom volt), de lehet a régivel is mosni, minek ide egy új. Hát most van. A régi ugyanis az elmúlt időszakban többször is jelét adta, hogy szeretné, ha nyugdíjaznánk, és egy szép napon rászántam magam, kérvényeztem, és kaptam egy szép újat. Programozható. Imádom. Beteszem a mosást, és mire hazajövünk a sétából, szépen ki van mosva J Már csak egy vasalónő kellene, és szép lenne az élet J

Azért a babás rész se maradjon ki a pár megmaradt (tényleg, vagytok még? J) olvasóknak íme a legfrissebbek Kis Makink háza tájáról. A gyereket úgyibár „megfenyegették”, hogy ha nem kezd el beszélni, menni kell fejlesztőbe. Ettől beijedt – és valszeg az extra szövegelés és foglalkozás sem ártott -, de elkezdett egyre több szót használni, meg ismételni. Igaz, a konyhaasztalnál továbbra is kuka, ott csak az „AZT!!!!” szót hajlandó kiejteni a száján, miközben vadul mutogat. Activity bajnokok vagyunk már Baluval, míg kitaláljuk, mit is akar a Törpe. Persze, ha mogyoróról (mojojó) és datolyáról (jatoja) van szó, nem ismer lehetetlen. Alkudozik a kis piszok. Mondjuk neki, hogy vacsi előtt nincs mogyoró. Rögtön jön a replika: „Apa, de, mojojót, egy, Ájon!” Balu beletörődve – és mit sem sejtve – válaszol, hogy Ok kisfiam, kapsz egy mogyorót, amire a kis kufárlelkű azonnal rávágja, hogy „Nem, kettő”. Ilyenkor a legnehezebb megállni, hogy ne röhögj a képébe J

Most alszik. Balu a nagyinál van (szegényke kórházban van), én meg őrzöm a házat. Végre csönd van. Ezt szeretem.

Szép napot Nektek! Millió puszi!!!!!