Tellik-múlik...

... az idő, és észre sem vesszük, de már a 13. hónapot is elhagytuk Kisfickóval közösen. A napok egyhangúan telnek, szépen kialakult rutint csak egy-egy vendégség vagy nagybevásárlás "borzolja". Igazából nem vagyok egy nagy napirend függő, de akarva, akaratlanul kialakult egyfajta rend, ami igazából nem szigorú, mert Csipu alakítja: amikor kel, akkor kelünk, amikor enni akar akkor nem mindig adunk neki (mivel szinte folyamatosan tudna enni), igyexünk ebben vmi rendszert tartani. Ebéd után ha az idő engedi, séta Atyámmal, uzsi után játék közösen, nagy hancúrozásokkal, utána tógakirály, fürcsipancsi és szpátty... jó esetben sokáig.
Minden nap így alakul, és ezért szinte észre sem vesszük, hogy Csipu egyre értelmesebb. Pedig az, és ezt néha meg is mutatja, szinte véletlenül. Azon, hogy ha azt mondom neki az egyik szobában, hogy menjünk és keressük meg a piros labdát, vagy Rudolf-ot (ez egy könyv), és ő átmászik a másik szobába és addig kotor a kis dobozában, amíg pontosan meg nem találja, már szinte meg sem lepődök. De az olyanokon igen, amikor két-három nap tanítgatás után szépen megértette, hogy a kanapéról lábbal, és nem fejjel előre mászunk le. Addig tekeri a kis kufferját, amíg a megfelelő pozícióba nem áll :) Vagy azon, amit tegnap Anyu mesélt. Moziba mentünk Baluval (Párizsból szeretettel, jó volt, Travolta megint szétlőtte a világot a'la Ponyvaregény, ketten voltunk az egész moziban, na ja, ki megy 14:15-kor ilyen helyre????), Anyu vigyázott Fickóra. Ő mesélte, hogy Csipu kiszúrta a fényképező objektívvédőjét, amit véletlenül a kisasztalon hagytunk. Felvette, és elkezdett őőőő-zni anyunak és mutogatott a vasalódeszka felé. Anyu először nem értette, aztán észrevette, amit az unokája már korábban: ott volt a vasalódeszkán a fényképező. És az objektívvédő feladata, hogy védje az objektívet, nem az, hogy heverésszen szerte széjjel :DDD És ezt Csipu tudja! :)

A hétvégén kicsit rákattantunk a fényképezőre azért mi is, és készült pár kép, a két kedvencemet feltöltöm ide is. Persze van még vagy ezer, idővel mennek fel a képtárba azok is. Tudom, hogy elfogult anyuka vagyok, de ez a gyerek egyszerűen szép. :))

Szerdán megyünk vérvételre. Kicsit tartok tőle, habár a hölgy megnyugtatott, hogy csak egy szúrás lesz az ujjacskáján, nem liternyi, mint az állami helyeken.

7végén voltak nálunk Csaby-ék is, már vagy ezer éve nem találkoztunk. Kislányuk Anna (3) úgy szétrobbantotta a lakást a játékokkal, hogy csak néztünk :) Megállapítást nyert, hogy Csipunak még van hova fejlődnie :) Egyébként velük is beszélgettünk Az Nagy Altatás projektről. A feleség jó fél évig próbálgatta a Suttogó módszert, majd feladta. Ők másfél órákat ringatták a kislányt, soxor még most is, úgyhogy a mi helyzetünk annyira nem is rossz. Persze, ugyanakkor ott a másik véglet, aki pikk-pakk megeteti este, leteszi, jó éjt puszu, simi kettőt, oszt a gyerek befordul, és hangját sem lehet hallani másnap reggel 8-ig. Mi félúton vagyunk, akik lélekben edzenek a leszoktatós dologra, csak még nem mertek belevágni. Szerencsére a kétszer kelünk éjjel dologról most leszokott egy hete, talán ezért jobb picit a kedvünk. Vagy csak az enyém? És Balu meg ugyanúgy kivan? Nem tom. Nem tom, hogy mi a jó, mi a jobb. Annyi szakirodalmat olvastam már, hogy ha a gyerek ébred, annak oka van, és a szülők közelségére vágyik, vagy a másik véglet, hogy egy ennyi idős gyereknek már át kellene aludnia egy pisszenés nélkül az éjszakát.

Anyway. Hétfő van. Nem szeretem. A nap se süt, de már szépen hosszabbodnak a napok, és szerdán én vagyok soros a kosarazással, úgyhogy ez a hét talán jobb lesz, mint a múlthét :)
Pusszantás!