2011. február 3., csütörtök

Bekattanva

vagyok én pár napja.
Apukámnál voltunk kedden délután, lévén olyan hideg volt, hogy séta lefújva, és akkor legalább játszhatott is Csipuval, nem csak becsomagolva tologatta. Jól elvoltak, egyszer csak Madár (ez apukám neve) elővette a gyerekkori furulyámat. Bekattantam! Kisiskolásként az énekkar mellett furulyáztam (kéretik minden 18 +-os gondolatot ezúttal mellőzni!) és nagyon szerettem. Ott helyben elő is adtam a Láttál-e már valaha ... című dalocskát, és megpróbáltam a Boci boci tarkát, de az nem teljesen ment (érdekes, zongorán csont nélkül). Csipunak tetszett, érdeklődően ő is bele-bele próbált fújni:) Azóta kotta vadászat van! A Pál Kata Pétert apu leszedte a netről, a magyar népmesék dallam fejből próbálkozom, a fele megvan, és nagyon élvezem :) ... lehet, hogy a szomszédok annyira nem? :)))

A héten ismét rájöttem, hogy nekünk milyen jó, hogy Csipu olyan, amilyen. Barátnőmnek 6 hónapos kisfiánál vért kellett venni, 20 percig keresték a vénát, pedig protekciót szereztünk nekik, "öreg róka" nővér próbálkozott, de egyszerűen nem találtak. D a folyosón sírt, a gyerek bent. Túl vannak rajta. Ma hívott L, az egyik partnerünk vezetője, neki 4 hetes a kislánya, sérv műtétjük volt. Grrrrr. Nem is akarom felidézni C/G mondatát, hogy előbb utóbb minden gyerek kórházba kerül, de ez van az eszembe. Persze Csipu nem fog, max majd 20 évesen mandulaműtétre, addig a közelébe sem megyünk az ilyen műintézményeknek! Egy ilyen paranyának, mint nekem, az lenne a megsemmisülés.

Idézem VV Gombár Úr mondatát: ma jól vagyok, igen jól vagyok, úúú, bébi :))))
Pusszantás!

2 megjegyzés:

szokei írta...

Jöttünk hazafelé Zsófival. 18+ témáról beszélgettünk. Következő mondatomban megkérdeztem mi újság a blogokban? Mondja Nic furulyázik. Meséli amiről írtál és mondta azt is hogy le volt írva, hogy senki se gondoljon 18+-ra. Én már akkor arra gondoltam amikor kiejtette a száján a furulya szót. :))

Nico írta...

tudtam h Te biztosan félreérted :D nem is mertem a cimbe beleirni azt a bizonyos szót...