72 nap

Ennyit töltött Apukám a kórházban, de pénteken hazaengedték. Persze a hazamenetel sem ment "nem magyarosan". Már csütörtökön tudtuk, hogy jön, megkaptuk a papírokat, hogy anyu tudja intézni otthonra az oxigén palackokat. Pénteken reggeli után apu összepakolt, és várta a mentősöket, hogy hazavigyék, anyu meg otthon az oxigén szállítókat. Én meg itthon Csipuval ültem tűkön.
És csak nem jött a telefon, hogy Apu otthon, csak nem jött. AZ oxigén közben megérkezett, anyu már azon morfondírozott, hogy bemegy apuhoz, de nem mert elindulni, mert hátha elkerülik egymást. A kórházban meg közben kiderült, hogy apunál már voltak a mentősök "felvenni" a rendelést. Tudni kell, hogy apu kvázi újra tanul járni, 2 hónap fekvés, közel 15 kiló mínusz (ami főleg izom) után épp, hogy a szoba ajtaján ki tudott menni, támogatással 15 métert a folyosó végéig. A mentősök meg úgy gondolták, hogy:
- sima kocsival elviszik haza, oszt menjen fel, hisz úgyis tud járni (megjegyzem, a 3. emeleten laknak anyuék)
- menjen fel, mert biztos van lift (nincs)
- oldjuk meg mi, hogy felvisszük a 3. emeletre (ki? a 63 éves anyukám?)
Nem kommentálom, este 5-re kerítettek olyan kocsit és mentősöket, akik felvitték aput. Otthon van és ez a lényeg. Kicsit nehezen akklimatizálódott, de lassan megszokja, és újra a régi: eszik és zsörtölődik.
72 nap. Nagy idő. Ennyi idő alatt:
- Csipunak 8 foga lett
- megtanult kúszni
- megtanult négykézláb menni
- megtanult felülni, eldőlni
- megtanult tapsolni, gurítja a labdát. könyvet lapoz
- átalussza az éjszakákat 1 ébredéssel
- darabosat eszik, rágja az almát, kiflit, és nagyjából mindent, ami a szájába kerül
- feltérdel a polcok mellett, és pakol, kapaszkodik és szövegel.
Nem tűnik soknak, de sok ez egy kisembernek. Most jó. Balu szabin volt máig (holnap megy dolgozni). Csütörtökön van az uccsó délutános műszakja, utána next mát csak februárban. Jövő héten már csak 7főn dolgozik, utána nem. Havazik.
Most jó!