Na ma túlestem rajta. Még a Kolping óta volt bennem egy félfogadalomféleség, hogy kellene vmit mozognom, mert egész nap csak tespedek, max Áron után rohanok 210 gát futókat megszégyenítő stílusban, amikor Őfelsége nekiszalad a motorral, de azt nem nevezhetjük rendszerességnek. Köteles múltam miatt az ugrálós himbilinbi aerobic típusú edzésekre nem igazán gondoltam, tea-boo (amit régen csináltam, és nagyon élveztem) már nem divat, a zumba és egyéb izéktől kiver a víz, gyanítom, röhögőgörcsben törtem volna ki, így eléggé nehéz volt a terep, hogy mit válasszak. Oszt egyik nap reggel, amikor Áron zaciba szállítása után a buszon zötykölődtem, észrevettem, hogy van itt a közelben TRX. Ez volt az a kínzószerszám, amit a Kolipingban is 2-3 gyakorlat erejéig kipróbáltam, és tetszett. Nosza, az elhatározás meg volt. Már csak a tett kellett.
Sokszor van edzés, de vagy délelőtt - ráérős anyukáknak, kitartott nőciknek, butik macáknak és ésjzakai műszakban dolgozóknak???? - vagy 7-8 között este (hol tudok én mondjuk 5-kor vacsorázni, hogy 7-kor ne dobjam ki a taccsot az edzésen), vagy szombat délelőtt. Na azt néztem ki. Többször is elszántam magam, de nem igazán. Közben Balu piszkált, hogy menjek. Dühömben már azt mondtam neki, hogy majd ha Ő befoglal egy időpontot elmegyek, de inkább hagyjon aludni. Aztán tegnap du is megint beszólt, hogy menjek már el vhova ( ezek szerint kezdek elhízni?????), és erre dühömben felhívtam őket, és - pechemre - volt még szabad hely.
Na ma megvolt. Huh. Jór röhögtem magamon, szerencsére nem szemben volt a tükör, mert akkor még inkább röhögtem volna. Aki tartotta kissrác vasággyal 40 kiló, olyan vékony volt a lába, mint nekem a karom, volt vagy 18. Emellett volt egy butikmaca (vagy szolárcica?) csajszi talpig dizájn tréningcuciruciban olyan vastag vakolattal a fején, hogy nem tudtam eldönteni, hogy 22 vagy 42 éves. Meg egy másik nőci. Meg én. Kisgatyában. A kis kezdő. A közepe táján a vállam bemondta az unalmast, addig nem olyan gyakorlatok voltak, amiket nem bírok, de a levegőben fekvőtámaszozunk már sok volt eme testrészemnek. A srác kérdezte, hogy jól vagyok-e, mire én, ja, csak fáj a vállam. Csokimaca rögtön rá is harapott a témára: "Fáj a vállad?! Akkor minek jössz TRX-re?". Azért cicám, mert nem debil félkezű kripli vagyok, csak bizonyos mozdulatokat nem bírok csinálni....
Komolyan, ez egy középkori kínzóeszköz. Vagy vmi sexpraktika gyártó kezdte el erre is használni. Olyan pózokba kellett betekerni a lábam, meg húzgálni a térdem, hasam, gugoli stb, hogy huh. De jó volt! Utána a hazaút viszont vitzes. A torna(kínzó) terem az emeleten van, egész addig nem volt bajom, amig nem léptem egy lépcsőt lejjebb. Baker, azt hittem, összecsuklik a lábam :( hazavonszoltam magam, közben még Áronékat is összeszedtem, Balu kedvesen kiröhögött, mikor látta a csigatempómat, amivel vonszoltam magam mellettük. A Drága :) Itthon a tusolás kész álom volt, a szappant is alig bírtam megemelni :(
Most tespedek. Áron nem rég ébredt, apjával nézik a videópásztort. Utána eszünk vmit, és megyünk bulizni, vegyülni a néppel. Van vmi buliszerű izé a szomszéd utcában, megnézzük. Nem mintha tehetnénk mást, mivel bömböl a zene, és Áron már kijelentette, hogy meg akarja nézni.
Legyetek jók!
Puszi!
2013. május 4., szombat
2013. április 27., szombat
Úthenger
Úgy érzem magam pár napja, mint akin átment egy úthenger. Igaz, eddig sem voltam fitt és kipihent, az vhol 4 éve megszűnt, de most pár napja nagyon. Pedig itt a jó idő, süt a nap, el kellene, hogy múljon a tavaszi fáradtság szindrómám, de nem teszi, sőt. Talán kezd ébredezni bennem az allergia (különben torkom picit kapar, hapcik vannak, úgyhogy ez azt hiszem már nem is feltételes mód, hanem tény). Vagy csak kiégek. Nem szoktam nagyon a munkahelyemről mesélni, mert amióta Áron megszületett, ez a Blog inkább a vele kapcsolatos dolgokról szól, max a margón megjegyezzük, hogy huh, sok a munka.
Nem tudom lassan, hogy mit csinálnak a munkahelyemen. Értem az egyik agyammal, hogy lavíroznak, hogy próbálják az elmenő emberek munkáját a lehető legjobban szétosztani, hogy próbálják keresni a megoldásokat, de ha épp te vagy az, aki a távozó két kolléga munkájának közel 80 %-át a nyakadba kapod, miközben más kollégák napi bruttó 8 órából nettóban ha 5-6 ótát dolgoznak, azt is a ráérős sebességgel, akkor kérdéseid lesznek. Persze, mondhatjuk, hogy bennem megbíznak, hogy ilyen feladatokat kapok. Meg mondhatjuk, hogy az új feladatok nagy részét Áron előtt is én láttam el, tehát nem olyan nagyon nehéz megtanulni, de azt elfelejtik, hogy már most 4 púp van a hátamon, és erre tesznek még 4-et, és már a 4 púppal sem végeztem a munkaidőm + 20 %-ban. Tegnap beszélgettem az egyik HR vezetővel, aki kérdezte, hogy bírjuk - már közhír a cégen belül, hogy olyan a létszámhiányunk, hogy emiatt csúsznak pályázatok, szerződések. Mondtam, hogy így, és várjuk, hogy bejelentsék a következő leépítés hullámot. Kérdezte, miért nem írjuk a túlórákat. Erre csak kedvesen mosolyogtam, mondtam neki, hogy szeretném megtartani az állásomat. Megértette, miről beszélek.
És a legszörnyűbb az egészben, hogy amellett, hogy örülök az új feladataimnak, mert szívemhez közelálló területek, rettegek, hogy - mert tudom -, hogy nem tudom majd olyan jól ellátni őket, ahogy szeretném, ahogy kellene, ahogy szakmailag elvárható lenne. Mert egyszerűen nem lesz időm.
Bírom ezeket a tanácsadó trénereket, akik időgazdálkodást tanítanak. Több ilyen tréningen is voltam már - amikor még járhattunk tréningekre -, de most szívem szerint megint elmennék egyre. És azt mondanám a trénernek, hogy ne szövegeljen, hanem 1 napra álljon mellém az irodámba. Reggeltől estig. És mondja, hogy mit csináljak. Hogy melyik e-mailt nyissam ki, zárjam vissza olvasás nélkül, mert olyan, hogy 2-3 órámat is elvinné, hogy rendesen megválaszoljam. Vagy hogy kinyissam-e azt az e-mailt, aminek már a címéből látom, hogy vagy vmi olyan van benne, amin felhúzom magam, és leragadok a megoldásánál, vagy ha elolvasom, akkor csak egy újabb (154.) feladatot tartalmaz, ami vkinek high risk, qva sürgős, és talán valóban az is. Hogy melyik telefont (ne) vegyem fel. Arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek, szinte már időm sincs, csak ezzel az a bibi, hogy az is lenne a feladatom, hogy a folyamatokon majoljak, hol lehet jobbá tenni. És vannak ötletek, csak végig kéne töviről hegyire gondolni. De ehhez min. 4 óra teljes kussnak kell(ene) lennie.
Kipróbáltam, hogy nem veszem fel a telefonom. Rinyákolás volt, hogy "Téged nem lehet elérni!". Kipróbáltam, hogy kikapcsoltam az Outlookom, és csak dolgoztam. Amikor hazemenet előtt bekapcsolatm ránézni, hogy van-e vmi extra sos pl. a Főnökségtől, szívinfarktust kaptam a levelek mennyiségén, meg hogy ment egy - egyébként szokásos - levélpárbaj egy tök fontos témában, amihez hozzá kellett volna szólnom, mert a hiányzó ismeret nélkül félrement vhol a 20. válaszlevél magasságában a dolog.... ezt egyébként imádom: levélpárbaj 4 ember között ahelyett, hogy telefonálnánk 15 percet... ja csak így egyszerűbb, mert le van írva, le van védve a popi? :(
Próbáltam név szerint megválaszolni e-maileket. Aztán próbáltam, hogy úgy megyek haza, hogy csak max 3 e-mail marad a napiból megválaszolatlanul. (na ezek a nagy kövek, amik magukban az egész napomat elvitték volna, ehelyett inkább a homokszemcsékkel foglalkoztam) - óóóó, ja igen, ez a kedvencem, és az egyetlen, ami hasznos megmaradt az időgazd tréningekről: vannak a homokok, amik rengetek kicsi, 5 perc alatt elintézhetők, de a nagy számuk miatt megrémísztenek. Aztán vannak a kavicsok, amik már kicsit komolyabb feladatok, de még 1 óra alatt elintézhetők, és vannak a kövek, a NAGY feladatok. És az ember hajlamos arra, hogy a homokkal foglalkozzon, és soxor én is egész nap csak homokozok.
Hát ez van. ÉS közben tenni szeretnék, frusztrál, hogy a kollégáknak nem tudok segíteni, hogy jóformán érmefeldobással, vagy melyik ház ég legjobban elven végzem a munkámat. Jövő héten egy napot itthon maradok, itt legalább nem csörög majd annyit a telefon, nem jönnek be hívatlanul az ajtómon emberek, és talán tudok köveket törni. Barlanglakó ősember leszek.
Bocs, ez nem lett vmi vidám.
Áron köszönjük megvan, jókat szövegel, akaratos, imádja a müzliszeletet, meg most már szabadon vehetünk neki pl. egy túróstáskát, ha olyan helyen járunk, és nappal szobatiszta, csak alváshoz használ pelust. Amint letette, akkor letette. 1szer volt baleset, amikor kézmosás volt pipi előtt (reflex), de mindig szól. És megy. Büszkén. Én be kell csukni az ajtót, mert "ÉN egyedül" :)
7végén nagyokat sétálunk, holnap Szezi buli.
Majd jelentkezünk.
Millió puszi!!!!!!!
Nem tudom lassan, hogy mit csinálnak a munkahelyemen. Értem az egyik agyammal, hogy lavíroznak, hogy próbálják az elmenő emberek munkáját a lehető legjobban szétosztani, hogy próbálják keresni a megoldásokat, de ha épp te vagy az, aki a távozó két kolléga munkájának közel 80 %-át a nyakadba kapod, miközben más kollégák napi bruttó 8 órából nettóban ha 5-6 ótát dolgoznak, azt is a ráérős sebességgel, akkor kérdéseid lesznek. Persze, mondhatjuk, hogy bennem megbíznak, hogy ilyen feladatokat kapok. Meg mondhatjuk, hogy az új feladatok nagy részét Áron előtt is én láttam el, tehát nem olyan nagyon nehéz megtanulni, de azt elfelejtik, hogy már most 4 púp van a hátamon, és erre tesznek még 4-et, és már a 4 púppal sem végeztem a munkaidőm + 20 %-ban. Tegnap beszélgettem az egyik HR vezetővel, aki kérdezte, hogy bírjuk - már közhír a cégen belül, hogy olyan a létszámhiányunk, hogy emiatt csúsznak pályázatok, szerződések. Mondtam, hogy így, és várjuk, hogy bejelentsék a következő leépítés hullámot. Kérdezte, miért nem írjuk a túlórákat. Erre csak kedvesen mosolyogtam, mondtam neki, hogy szeretném megtartani az állásomat. Megértette, miről beszélek.
És a legszörnyűbb az egészben, hogy amellett, hogy örülök az új feladataimnak, mert szívemhez közelálló területek, rettegek, hogy - mert tudom -, hogy nem tudom majd olyan jól ellátni őket, ahogy szeretném, ahogy kellene, ahogy szakmailag elvárható lenne. Mert egyszerűen nem lesz időm.
Bírom ezeket a tanácsadó trénereket, akik időgazdálkodást tanítanak. Több ilyen tréningen is voltam már - amikor még járhattunk tréningekre -, de most szívem szerint megint elmennék egyre. És azt mondanám a trénernek, hogy ne szövegeljen, hanem 1 napra álljon mellém az irodámba. Reggeltől estig. És mondja, hogy mit csináljak. Hogy melyik e-mailt nyissam ki, zárjam vissza olvasás nélkül, mert olyan, hogy 2-3 órámat is elvinné, hogy rendesen megválaszoljam. Vagy hogy kinyissam-e azt az e-mailt, aminek már a címéből látom, hogy vagy vmi olyan van benne, amin felhúzom magam, és leragadok a megoldásánál, vagy ha elolvasom, akkor csak egy újabb (154.) feladatot tartalmaz, ami vkinek high risk, qva sürgős, és talán valóban az is. Hogy melyik telefont (ne) vegyem fel. Arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek, szinte már időm sincs, csak ezzel az a bibi, hogy az is lenne a feladatom, hogy a folyamatokon majoljak, hol lehet jobbá tenni. És vannak ötletek, csak végig kéne töviről hegyire gondolni. De ehhez min. 4 óra teljes kussnak kell(ene) lennie.
Kipróbáltam, hogy nem veszem fel a telefonom. Rinyákolás volt, hogy "Téged nem lehet elérni!". Kipróbáltam, hogy kikapcsoltam az Outlookom, és csak dolgoztam. Amikor hazemenet előtt bekapcsolatm ránézni, hogy van-e vmi extra sos pl. a Főnökségtől, szívinfarktust kaptam a levelek mennyiségén, meg hogy ment egy - egyébként szokásos - levélpárbaj egy tök fontos témában, amihez hozzá kellett volna szólnom, mert a hiányzó ismeret nélkül félrement vhol a 20. válaszlevél magasságában a dolog.... ezt egyébként imádom: levélpárbaj 4 ember között ahelyett, hogy telefonálnánk 15 percet... ja csak így egyszerűbb, mert le van írva, le van védve a popi? :(
Próbáltam név szerint megválaszolni e-maileket. Aztán próbáltam, hogy úgy megyek haza, hogy csak max 3 e-mail marad a napiból megválaszolatlanul. (na ezek a nagy kövek, amik magukban az egész napomat elvitték volna, ehelyett inkább a homokszemcsékkel foglalkoztam) - óóóó, ja igen, ez a kedvencem, és az egyetlen, ami hasznos megmaradt az időgazd tréningekről: vannak a homokok, amik rengetek kicsi, 5 perc alatt elintézhetők, de a nagy számuk miatt megrémísztenek. Aztán vannak a kavicsok, amik már kicsit komolyabb feladatok, de még 1 óra alatt elintézhetők, és vannak a kövek, a NAGY feladatok. És az ember hajlamos arra, hogy a homokkal foglalkozzon, és soxor én is egész nap csak homokozok.
Hát ez van. ÉS közben tenni szeretnék, frusztrál, hogy a kollégáknak nem tudok segíteni, hogy jóformán érmefeldobással, vagy melyik ház ég legjobban elven végzem a munkámat. Jövő héten egy napot itthon maradok, itt legalább nem csörög majd annyit a telefon, nem jönnek be hívatlanul az ajtómon emberek, és talán tudok köveket törni. Barlanglakó ősember leszek.
Bocs, ez nem lett vmi vidám.
Áron köszönjük megvan, jókat szövegel, akaratos, imádja a müzliszeletet, meg most már szabadon vehetünk neki pl. egy túróstáskát, ha olyan helyen járunk, és nappal szobatiszta, csak alváshoz használ pelust. Amint letette, akkor letette. 1szer volt baleset, amikor kézmosás volt pipi előtt (reflex), de mindig szól. És megy. Büszkén. Én be kell csukni az ajtót, mert "ÉN egyedül" :)
7végén nagyokat sétálunk, holnap Szezi buli.
Majd jelentkezünk.
Millió puszi!!!!!!!
2013. április 20., szombat
Omega 3
Jó reggelt mindenkinek egy átaludt éjszaka után! Érdekes dolog ez az Omega 3 zsírsav. Azt tartják róla, hogy okosít, sőt egyes autista gyerekek értelmi képességeit is nagyban megnöveli,javítva ezzel az életminőségüket. Áron kb. 2 hete kapja, azóta váltott lábbal - legtöbbször - megy fel a lépcsőn, és napközben mondhatjuk szobatiszta lett. Nem tudom ez összefügg-e a zsírsavakkal, vagy egyszerűen csak most érett meg rá a Kölyökróka. Vagy lehet a torna az oka, amire 3-4 hete jár? :) Vagy minden együtt hat.
Végre valahára lefoglaltuk a nyaralásunkat! Erre a nyaralóra esett a választásunk. Juli 6-án megyünk egy hétre. Vághassuk a centit!
Nem tudom ki hogy van vele, de én már nagyon vártam a jó időt. Csak a tavasz megint elmaradt valahogy. Az a 14-15 fokokos levélnyílógátős lassan virágba borulós tavaszt hiányoltam. Úgy berobbant a koranyár, hogy se köpni se nyelni nem tudtam. Túl gyorsan túl hirtelen. Egyébként is utálom, hogy csak úgy elrohannak, a napjaink. Igaz ezt mondták többen, hogy amíg Gyerek van, vagy egyébként is a 30-50 közötti időszak úgy elvillan hogy a pukkantásra sem emlékszel amit közben eleresztesz. Lassan itt leszek a közepén, és olyan 35 óta én is ezt érzem. Minden úgy elszalad, én meg néha csak kalimpálok a kezemmel, hogy valamit megragadjak belőle, hogy kicsit lelassítsak, csak nem nagyon megy. (Na néha azért sikerül lopni 1-1 órácskát pl tegnap napoztam egy félórát :) ) No de azért nem adom fel!
Végre valahára lefoglaltuk a nyaralásunkat! Erre a nyaralóra esett a választásunk. Juli 6-án megyünk egy hétre. Vághassuk a centit!
Nem tudom ki hogy van vele, de én már nagyon vártam a jó időt. Csak a tavasz megint elmaradt valahogy. Az a 14-15 fokokos levélnyílógátős lassan virágba borulós tavaszt hiányoltam. Úgy berobbant a koranyár, hogy se köpni se nyelni nem tudtam. Túl gyorsan túl hirtelen. Egyébként is utálom, hogy csak úgy elrohannak, a napjaink. Igaz ezt mondták többen, hogy amíg Gyerek van, vagy egyébként is a 30-50 közötti időszak úgy elvillan hogy a pukkantásra sem emlékszel amit közben eleresztesz. Lassan itt leszek a közepén, és olyan 35 óta én is ezt érzem. Minden úgy elszalad, én meg néha csak kalimpálok a kezemmel, hogy valamit megragadjak belőle, hogy kicsit lelassítsak, csak nem nagyon megy. (Na néha azért sikerül lopni 1-1 órácskát pl tegnap napoztam egy félórát :) ) No de azért nem adom fel!
2013. április 16., kedd
És törik tovább
Na kérem szépen! Ma reggel a Kis Lurkó kijelentette, hogy Ő ugyan nem megy pelusba a bölcsibe! Alsógatyát kért! Istenem, még a végén megérjük a pelenkaelhagyást!!!
2013. április 13., szombat
Megtört a jég
Ha mi ezt tudjuk, hogy ennyi kell hozzá, lehet, már egy éve invesztálunk. És akkor nem kellett volna talán annyit pelenkába invesztálni. Vagy lehet, teljesen mindegy, mert egyszerűen Nála csak most jött el az ideje? Áronnak már volt egy-egy kósza próbálkozása, hogy bilibe pisiljen, de azt is inkább csak anyukáméknál. A nálunk lévő bili nem igazán jött be neki sokáig (tavaly nyáron vettük), szintén nem kedvelte az egyébként tűzoltóautót ( a szülő mindent bevet!!!) wc szűkítőt sem. Pár hónapja – sorozatos próbálkozásainkra reagálva, hogy lécci próbáljunk bilibe pisilni, mert anya, apa, az angyalok, a nyuszika, a télapó, a cica, kutya, Bobó, és minden egyéb élőlény naggggggyyyyyon örülne, csak azt a választ kaptuk, hogy nem szereti a bilit, mert szűk. SZŰK! Értitek! A gyerekem közölte, hogy neki szorít a bili. Megjegyzem, ha látnátok, Ti is elfogadnátok az indokot, ahogy a kis pasa próbálja magát a bilibe a háttámla, meg a kukivédő (vagy mi a fene) közé bepréselni magát.
Szülők tanakodtak, oszt múlt hét végén a KIKÁba belebotlottam egy Verdás bilibe. Meg verdás WC szűkítőbe. Rövid ecpecckimehecc után a szűkítő mellett tettük le a voksunk. Áron még aznap ráül, pisilt, örömködtünk. Ő is. Pisi után újra akart menniJ Nagyon bejött!!! Azóta már többször, habár még csak felszólításra, és nem mindig sikerül, de már a bölcsibe is sikerült neki – állva, nagyfiúsan, ahogy Boti csinálja, kardozott a kislegény -, úgyhogy megtört a jég. Lesz nekünk még pelenkátlan kispopsis kiskrapekunk!!!!!
Különben bocs, hogy eltűntünk, tudom, megígértük, hogy legalább hetente jelentkezünk. Punnyadtunk, meg dolgoztunk, meg a szabadidőbe nyaralót kerestünk (ez még tat) a Balatonon, hogy megint nagycsaládosat tarthassunk. Remélem összejön, van pár kiszemelt áldozat, most épp várjuk a visszajelzést, hogy szabad-e.
Tegnap Glamour Napokat tartottunk. A lábunkról 3-3 centi kopott le, a bankszámlánkról nem is akarom összeszámolni, mennyi. Vettünk nekem 2 cipőt, Balunak nék farost, pár polót, Áronnak cipőt, meg polókat, melegítő nadrágot, nyári játszós nadrágot. A Müllerben a fél fizut ott hagytuk, és akkor még pár apróság mint pl. Tshibo, DM, gyógyszertár, könyvesbolt nem is érdemel említést L Kész csoda, hogy időben végeztünk, és különösebb rohanás nélkül tudtunk menni Áronért. Ja, Balu fotózott tegnap, mert az iskolaérett súlyú egyed (18 kiló a szentem…) jár tornázni Vali nénihez. Elmentünk megnézni egyrészt kíváncsiságból, másrészt akartunk pár képet csinálni. Szegény Törpe két napja elhasalt a játszótéren, és sebes a tenyere, úgyhogy most kicsit féloldalasan tolta a pókot, meg rákot, de ugrálni azt nagyon tud. A gerendán félt nagyon, de segítséggel végigment. Majd megtanulja…. vagy ő is félős lesz, mint anyukája… habár én azt veszem észre, hogy ahogy megnőttem, lettem félős az ilyen dolgoktól. Gyerekként le sem lehetet szedni a döciről, meg úgy hintáztunk, hogy majd átpördült velünk a hinta, a mászókán fejjel lefelé lógtam, most meg amikor viccből döciztem, féltem, hogy leesek… pedig miért tenném? Örexem?
Itt a jó idő!!!!! jaj, már annyira vártam. A szokásos takarításon kívül ezerrel megy a mosógép (csak a vasalás része ne lenne), és lehet meni nagyokat sétálni, A 7végén az állatkertet tervezzük.
ÓÓÓÓÓ, és a nagy hír, amit elfelejtettem mondani: MisMacska sikeresen abszolválta a mindenféle tojsteszteket, nem lett rosszul, így most szabadon garázdálkodhatunk. Balu már be is ígérte neki a palacsintát, én a túrós rétest, és annyira jó, hogy kinőtte J Persze a gonosz szülők az édességet továbbra is „Felnőtt dolognak” tartják, a nyalóka, cukorka és egyebek társaságával nyáron a fagyit azért engedélyezzük majd, de különben csúnya rossz szülők vagyunk.
Hát ennyi meg egy bambi. Ha lesznek képek, akkor kiegészítjük a postot, addig is pusszantás mindenkinek!!!!
2013. március 16., szombat
2013. március 13., szerda
F1
Aztán annak idején kérdeztem a védőnőt, mikor fogok Áronnal az atomfizikáról beszélgetni. Azt mondta az még odébb van... hát...
Na ennyi mára legyetek jók!
2013. március 7., csütörtök
Megtört a jég!
Jelentem alássan, tegnap - igaz kisebb unszolásra és segítséggel, de megtörtént az első bilibe pissentés!!! :)
2013. március 3., vasárnap
Anyaszemmel
Mostanában inkább Balu írt, gondoltam kissé ellensúlyozom, és én is beköszönök. És Anyaszemmel elmesélem az elmúlt hetet, de előtte még jelzem, hogy előre félek a holnaptól. Áron ugyanis rákapott arra, hogy a délutáni alvást 3 óra magasságában kezdi el abszolválni, hosszas szülői unszolásra, mesélésre, mindenféle simikre, anyahajcsavarással. És ez ugyibár a bölcsis létben nem igazán gyere be. Érdekes lesz a holnap....
Na de Kopling! Tömören annyit tok mondani, hogy jó volt. Kissé részletesebben már voltak más gondolatok is. Először is: már megint inkább Áronra figyeltünk (ami nem baj szerintem), mint magunkra. Mert most már Csipu simán elvan csak az egyik szülővel, nem kell hozzá két rabszolga, hogy rohangáljon, kirakózzon, labdázzon, ellegyen. Ennek a következménye lehetett volna, hogy többet csinálunk felnőtt programot, igaz csak szólóban, mert arra nem visz rá a lélek, hogy egedül hagyjam a bölcsibe - hiába, mi nem vagyunk ilyen szülők, pedig volt ott az oviban bőven gyerek a két-három ovinénire ohne szülő.
De azért mi is relaxáltunk. Balu volt a hard core jógán, meg futni, meg gerinctornán. Én meg aerobicon. Papíron. Mivel egyedül voltam, ezért megkértem a srácot, hogy ne a szokásos himbilimbi ugrálós semmiresemjó erobikkal kábítson, hanem ha lehetne vmi keményebbet (mármint torna.ruhában.nem olyan!). Úgyhogy csináltunk egy jó kis köredzés, súlyzókkal, meg vmi lógós kínzóeszközzel, ami tök jó volt. Huh, de jól esett. Kicsit tartottam tőle, hogy meghajt majd mint a varrógépet, de laza volt. Kedvesen mondta, hogy 20 felülésre gondolt. Mondtam jó, nem akartam lelohasztani, hogy legrosszabb állapotomban is 50-et nyomtam anno... Jól esett a lelakott anya vagyok lelkemnek, hogy ugyan megizzadtam kissé, de nulla izomláz, semmi "hozzatok egy oxigénmaszkot" vagy vmi hasonló, pedig - szégyen, de bevallom - cca másfél éve mozogtam utoljára egy kosáredzésen, előtte a szülés után semmi, hacsak nem számoljuk a sétákat és az egyre terebélyesebb gyerek cipelését. Fel voltam dobva, na! - Legközelebbi Kolping túrán még többet igyexem magamra is figyelni.
Ugyanakkor jó volt Áronnal lenni. Még akkor is, amikor elmentek neki otthonról, és sipákolt, hogy vmi nem tetszik neki. Meg amikor meg kellett regulázni, mert fellökött kisebb gyereket. De jó volt a gyerekemmel lenni, csak ökörködni, csúzdázni, labdával kergetőzni, meg csak nézni, és nézni, és nézni.
És nézni a többi szülőt, köztük az egyik nagy kedvenc anyukát. A szitu: hatalmas labdavár, gyerek bent nyakig, tekereg. Bejön anyuka. Tüncibünci kis polócska, karján (szigorúan könykökhajlatba behajlítva!!) kistáska, ugyanezen kezében okostelefon és próbálja kihalászni a gyereket - mindezt úgy, hogy a könyökhajlítvatartomatáskámatdeakezembenfelfeléfordítva-ottvanazokostelefonháthavkiégbekiálltófontoséppmostposztolvmitafacsénlenemaradjak! pózt meg kell ám tartani! Jaj, istenem, nagyon gáz volt :(
Anya lelkemet viszont megrázta az egyik család. Először nem is tűntek fel, de az egyik délutáni kirakózás közben feltűnt a kissrác, akit apukája próbált fotózni, és bizistennek nem állt meg. Down kóros volt. Apuka egy maroksemmiresemjó izével akarta fotózni, nálam a messzirelövő 70/200-as obival feltúrbózott masina. Na több sem kellett, miközben Csiput orvfotóztam, lőttem pár képet a családról, amit nem is láttak - szekrény mögül, lesből támadtam :) Készítettem olyan képet, amin a kisfiú majdnem normális arcot vágott, és nem bírtam ki, megmutattam nekik. Annyira örült az anyukája!!!!! Csináltam még pár képet, meg másnap is, mert kérték, és elküldtük. Olyan szomorú volt látni az anyuka csupa szeretetét, amivel a kisfiú felé fordul, a nagylányt (aki gyönyörű), és apuka szomorú szemeit.
Meghatódtam, és előjött a pesszimista énem. Áronnál van egy 0,0000000000000000001 % esély, hogy enyhén autista jeleket mutat, és ez most felerősödött bennem. Mit kezdenék én egy beteg gyerekkel? Megszülném a gyereket, ha tudnám, hogy beteg? Itt vajon tudták, hogy Csongi beteg lesz? Hatalmas bátorság kell ahhoz szerintem, hogy beteg gyereket megszüljünk erre a világra, és meg lehet érte kövezni, de azt hiszem én, úgy hogy Áron egészséges, nem vállalnék beteg babát, persze ha tudnám még a pocakban, hogy baj van. Tudom, elítélendő, mert sarkosan fogalmazva ez ... le sem írom a szót, tudjátok. De abba belegondolni, hogy mekkora teher ez az élőknek, mekkora teher a házasságnak, és mekkora teher a testvérnek, hogy ha már nincsenek a szülők (és leginkább az anya), akkor ez neki mit jelent. Szörnyeteg vagyok?
De hogy a végére legyen vmi vidám is, feltöltök ide pár képet a mai ebéd utáni fotózásról. Ez a gyerek egy hatalmas franc. Nem elég, hogy állandóan a tükörben nézegeti magát, de ma olyan pózban terült el félpucéran (mivel tökig leette magát a levessel, és épp átöltözés közti állapotban volt) az ágyon, hogy nem bírtam ki, elővettem a kamerát. És a kis hamis minden pózt megcsinált, amit kértem. Persze minden kép után jött, az "Anya, muti meg nekem is!", és mutattam is neki bőszen. Natikám, ha lesz fotózás, az tutti, hogy kell egy kamera, ami fotóz, és egy másik, amin meg az álképeket mutogatjuk a kis Nárcisznak, mert estig sem végzünk, ha minden katt után kirohan a gyerek a képből!!!!!!! :)
Most abbafejezem, és visszaviszek egy melegítőt a boltba. Elszakadt. 2 hete vettem .... morc-morc.
Holnap 7fő. Grrrr. De legalább tavasz van!!!!
Ja, és ki volt az a süket alternatív btk tarisznyás, aki beszavazta SzaszSanyit az Eurovízióra??????
Puszipá!
Na de Kopling! Tömören annyit tok mondani, hogy jó volt. Kissé részletesebben már voltak más gondolatok is. Először is: már megint inkább Áronra figyeltünk (ami nem baj szerintem), mint magunkra. Mert most már Csipu simán elvan csak az egyik szülővel, nem kell hozzá két rabszolga, hogy rohangáljon, kirakózzon, labdázzon, ellegyen. Ennek a következménye lehetett volna, hogy többet csinálunk felnőtt programot, igaz csak szólóban, mert arra nem visz rá a lélek, hogy egedül hagyjam a bölcsibe - hiába, mi nem vagyunk ilyen szülők, pedig volt ott az oviban bőven gyerek a két-három ovinénire ohne szülő.
De azért mi is relaxáltunk. Balu volt a hard core jógán, meg futni, meg gerinctornán. Én meg aerobicon. Papíron. Mivel egyedül voltam, ezért megkértem a srácot, hogy ne a szokásos himbilimbi ugrálós semmiresemjó erobikkal kábítson, hanem ha lehetne vmi keményebbet (mármint torna.ruhában.nem olyan!). Úgyhogy csináltunk egy jó kis köredzés, súlyzókkal, meg vmi lógós kínzóeszközzel, ami tök jó volt. Huh, de jól esett. Kicsit tartottam tőle, hogy meghajt majd mint a varrógépet, de laza volt. Kedvesen mondta, hogy 20 felülésre gondolt. Mondtam jó, nem akartam lelohasztani, hogy legrosszabb állapotomban is 50-et nyomtam anno... Jól esett a lelakott anya vagyok lelkemnek, hogy ugyan megizzadtam kissé, de nulla izomláz, semmi "hozzatok egy oxigénmaszkot" vagy vmi hasonló, pedig - szégyen, de bevallom - cca másfél éve mozogtam utoljára egy kosáredzésen, előtte a szülés után semmi, hacsak nem számoljuk a sétákat és az egyre terebélyesebb gyerek cipelését. Fel voltam dobva, na! - Legközelebbi Kolping túrán még többet igyexem magamra is figyelni.
Ugyanakkor jó volt Áronnal lenni. Még akkor is, amikor elmentek neki otthonról, és sipákolt, hogy vmi nem tetszik neki. Meg amikor meg kellett regulázni, mert fellökött kisebb gyereket. De jó volt a gyerekemmel lenni, csak ökörködni, csúzdázni, labdával kergetőzni, meg csak nézni, és nézni, és nézni.
És nézni a többi szülőt, köztük az egyik nagy kedvenc anyukát. A szitu: hatalmas labdavár, gyerek bent nyakig, tekereg. Bejön anyuka. Tüncibünci kis polócska, karján (szigorúan könykökhajlatba behajlítva!!) kistáska, ugyanezen kezében okostelefon és próbálja kihalászni a gyereket - mindezt úgy, hogy a könyökhajlítvatartomatáskámatdeakezembenfelfeléfordítva-ottvanazokostelefonháthavkiégbekiálltófontoséppmostposztolvmitafacsénlenemaradjak! pózt meg kell ám tartani! Jaj, istenem, nagyon gáz volt :(
Anya lelkemet viszont megrázta az egyik család. Először nem is tűntek fel, de az egyik délutáni kirakózás közben feltűnt a kissrác, akit apukája próbált fotózni, és bizistennek nem állt meg. Down kóros volt. Apuka egy maroksemmiresemjó izével akarta fotózni, nálam a messzirelövő 70/200-as obival feltúrbózott masina. Na több sem kellett, miközben Csiput orvfotóztam, lőttem pár képet a családról, amit nem is láttak - szekrény mögül, lesből támadtam :) Készítettem olyan képet, amin a kisfiú majdnem normális arcot vágott, és nem bírtam ki, megmutattam nekik. Annyira örült az anyukája!!!!! Csináltam még pár képet, meg másnap is, mert kérték, és elküldtük. Olyan szomorú volt látni az anyuka csupa szeretetét, amivel a kisfiú felé fordul, a nagylányt (aki gyönyörű), és apuka szomorú szemeit.
Meghatódtam, és előjött a pesszimista énem. Áronnál van egy 0,0000000000000000001 % esély, hogy enyhén autista jeleket mutat, és ez most felerősödött bennem. Mit kezdenék én egy beteg gyerekkel? Megszülném a gyereket, ha tudnám, hogy beteg? Itt vajon tudták, hogy Csongi beteg lesz? Hatalmas bátorság kell ahhoz szerintem, hogy beteg gyereket megszüljünk erre a világra, és meg lehet érte kövezni, de azt hiszem én, úgy hogy Áron egészséges, nem vállalnék beteg babát, persze ha tudnám még a pocakban, hogy baj van. Tudom, elítélendő, mert sarkosan fogalmazva ez ... le sem írom a szót, tudjátok. De abba belegondolni, hogy mekkora teher ez az élőknek, mekkora teher a házasságnak, és mekkora teher a testvérnek, hogy ha már nincsenek a szülők (és leginkább az anya), akkor ez neki mit jelent. Szörnyeteg vagyok?
De hogy a végére legyen vmi vidám is, feltöltök ide pár képet a mai ebéd utáni fotózásról. Ez a gyerek egy hatalmas franc. Nem elég, hogy állandóan a tükörben nézegeti magát, de ma olyan pózban terült el félpucéran (mivel tökig leette magát a levessel, és épp átöltözés közti állapotban volt) az ágyon, hogy nem bírtam ki, elővettem a kamerát. És a kis hamis minden pózt megcsinált, amit kértem. Persze minden kép után jött, az "Anya, muti meg nekem is!", és mutattam is neki bőszen. Natikám, ha lesz fotózás, az tutti, hogy kell egy kamera, ami fotóz, és egy másik, amin meg az álképeket mutogatjuk a kis Nárcisznak, mert estig sem végzünk, ha minden katt után kirohan a gyerek a képből!!!!!!! :)
Holnap 7fő. Grrrr. De legalább tavasz van!!!!
Ja, és ki volt az a süket alternatív btk tarisznyás, aki beszavazta SzaszSanyit az Eurovízióra??????
Puszipá!
2013. március 2., szombat
Új Blog....
Kérem alássan! Új blogot indítunk! Mivel gondoltuk megosztjuk újabb beszédes élményeinket, melyeket Áron prezentál az elmúlt 1 hét óta. Oldalt kint a link, élvezzétek, nevessetek! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)