Úthenger

Úgy érzem magam pár napja, mint akin átment egy úthenger. Igaz, eddig sem voltam fitt és kipihent, az vhol 4 éve megszűnt, de most pár napja nagyon. Pedig itt a jó idő, süt a nap, el kellene, hogy múljon a tavaszi fáradtság szindrómám, de nem teszi, sőt. Talán kezd ébredezni bennem az allergia (különben torkom picit kapar, hapcik vannak, úgyhogy ez azt hiszem már nem is feltételes mód, hanem tény). Vagy csak kiégek. Nem szoktam nagyon a munkahelyemről mesélni, mert amióta Áron megszületett, ez a Blog inkább a vele kapcsolatos dolgokról szól, max a margón megjegyezzük, hogy huh, sok a munka.
Nem tudom lassan, hogy mit csinálnak a munkahelyemen. Értem az egyik agyammal, hogy lavíroznak, hogy próbálják az elmenő emberek munkáját a lehető legjobban szétosztani, hogy próbálják keresni a megoldásokat, de ha épp te vagy az, aki a távozó két kolléga munkájának közel 80 %-át a nyakadba kapod, miközben más kollégák napi bruttó 8 órából nettóban ha 5-6 ótát dolgoznak, azt is a ráérős sebességgel, akkor kérdéseid lesznek. Persze, mondhatjuk, hogy bennem megbíznak, hogy ilyen feladatokat kapok. Meg mondhatjuk, hogy az új feladatok nagy részét Áron előtt is én láttam el, tehát nem olyan nagyon nehéz megtanulni, de azt elfelejtik, hogy már most 4 púp van a hátamon, és erre tesznek még 4-et, és már a 4 púppal sem végeztem a munkaidőm + 20 %-ban. Tegnap beszélgettem az egyik HR vezetővel, aki kérdezte, hogy bírjuk - már közhír a cégen belül, hogy olyan a létszámhiányunk, hogy emiatt csúsznak pályázatok, szerződések. Mondtam, hogy így, és várjuk, hogy bejelentsék a következő leépítés hullámot. Kérdezte, miért nem írjuk a túlórákat. Erre csak kedvesen mosolyogtam, mondtam neki, hogy szeretném megtartani az állásomat. Megértette, miről beszélek.
És a legszörnyűbb az egészben, hogy amellett, hogy örülök az új feladataimnak, mert szívemhez közelálló területek, rettegek, hogy - mert tudom -, hogy nem tudom majd olyan jól ellátni őket, ahogy szeretném, ahogy kellene, ahogy szakmailag elvárható lenne. Mert egyszerűen nem lesz időm.
Bírom ezeket a tanácsadó trénereket, akik időgazdálkodást tanítanak. Több ilyen tréningen is voltam már - amikor még járhattunk tréningekre -, de most szívem szerint megint elmennék egyre. És azt mondanám a trénernek, hogy ne szövegeljen, hanem 1 napra álljon mellém az irodámba. Reggeltől estig. És mondja, hogy mit csináljak. Hogy melyik e-mailt nyissam ki, zárjam vissza olvasás nélkül, mert olyan, hogy 2-3 órámat is elvinné, hogy rendesen megválaszoljam. Vagy hogy kinyissam-e azt az e-mailt, aminek már a címéből látom, hogy vagy vmi olyan van benne, amin felhúzom magam, és leragadok a megoldásánál, vagy ha elolvasom, akkor csak egy újabb (154.) feladatot tartalmaz, ami vkinek high risk, qva sürgős, és talán valóban az is. Hogy melyik telefont (ne) vegyem fel. Arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek, szinte már időm sincs, csak ezzel az a bibi, hogy az is lenne a feladatom, hogy a folyamatokon majoljak, hol lehet jobbá tenni. És vannak ötletek, csak végig kéne töviről hegyire gondolni. De ehhez min. 4 óra teljes kussnak kell(ene) lennie.
Kipróbáltam, hogy nem veszem fel a telefonom. Rinyákolás volt, hogy "Téged nem lehet elérni!". Kipróbáltam, hogy kikapcsoltam az Outlookom, és csak dolgoztam. Amikor hazemenet előtt bekapcsolatm ránézni, hogy van-e vmi extra sos pl. a Főnökségtől, szívinfarktust kaptam a levelek mennyiségén, meg hogy ment egy - egyébként szokásos - levélpárbaj egy tök fontos témában, amihez hozzá kellett volna szólnom, mert a hiányzó ismeret nélkül félrement vhol a 20. válaszlevél magasságában a dolog.... ezt egyébként imádom: levélpárbaj 4 ember között ahelyett, hogy telefonálnánk 15 percet... ja csak így egyszerűbb, mert le van írva, le van védve a popi? :(
Próbáltam név szerint megválaszolni e-maileket. Aztán próbáltam, hogy úgy megyek haza, hogy csak max 3 e-mail marad a napiból megválaszolatlanul. (na ezek a nagy kövek, amik magukban az egész napomat elvitték volna, ehelyett inkább a homokszemcsékkel foglalkoztam) - óóóó, ja igen, ez a kedvencem, és az egyetlen, ami hasznos megmaradt az időgazd tréningekről: vannak a homokok, amik rengetek kicsi, 5 perc alatt elintézhetők, de a nagy számuk miatt megrémísztenek. Aztán vannak a kavicsok, amik már kicsit komolyabb feladatok, de még 1 óra alatt elintézhetők, és vannak a kövek, a NAGY feladatok. És az ember hajlamos arra, hogy a homokkal foglalkozzon, és soxor én is egész nap csak homokozok.
Hát ez van. ÉS közben tenni szeretnék, frusztrál, hogy a kollégáknak nem tudok segíteni, hogy jóformán érmefeldobással, vagy melyik ház ég legjobban elven végzem a munkámat. Jövő héten egy napot itthon maradok, itt legalább nem csörög majd annyit a telefon, nem jönnek be hívatlanul az ajtómon emberek, és talán tudok köveket törni. Barlanglakó ősember leszek.

Bocs, ez nem lett vmi vidám.
Áron köszönjük megvan, jókat szövegel, akaratos, imádja a müzliszeletet, meg most már szabadon vehetünk neki pl. egy túróstáskát, ha olyan helyen járunk, és nappal szobatiszta, csak alváshoz használ pelust. Amint letette, akkor letette. 1szer volt baleset, amikor kézmosás volt pipi előtt (reflex), de mindig szól. És megy. Büszkén. Én be kell csukni az ajtót, mert "ÉN egyedül" :)
7végén nagyokat sétálunk, holnap Szezi buli.
Majd jelentkezünk.
Millió puszi!!!!!!!