Úthenger

Úgy érzem magam pár napja, mint akin átment egy úthenger. Igaz, eddig sem voltam fitt és kipihent, az vhol 4 éve megszűnt, de most pár napja nagyon. Pedig itt a jó idő, süt a nap, el kellene, hogy múljon a tavaszi fáradtság szindrómám, de nem teszi, sőt. Talán kezd ébredezni bennem az allergia (különben torkom picit kapar, hapcik vannak, úgyhogy ez azt hiszem már nem is feltételes mód, hanem tény). Vagy csak kiégek. Nem szoktam nagyon a munkahelyemről mesélni, mert amióta Áron megszületett, ez a Blog inkább a vele kapcsolatos dolgokról szól, max a margón megjegyezzük, hogy huh, sok a munka.
Nem tudom lassan, hogy mit csinálnak a munkahelyemen. Értem az egyik agyammal, hogy lavíroznak, hogy próbálják az elmenő emberek munkáját a lehető legjobban szétosztani, hogy próbálják keresni a megoldásokat, de ha épp te vagy az, aki a távozó két kolléga munkájának közel 80 %-át a nyakadba kapod, miközben más kollégák napi bruttó 8 órából nettóban ha 5-6 ótát dolgoznak, azt is a ráérős sebességgel, akkor kérdéseid lesznek. Persze, mondhatjuk, hogy bennem megbíznak, hogy ilyen feladatokat kapok. Meg mondhatjuk, hogy az új feladatok nagy részét Áron előtt is én láttam el, tehát nem olyan nagyon nehéz megtanulni, de azt elfelejtik, hogy már most 4 púp van a hátamon, és erre tesznek még 4-et, és már a 4 púppal sem végeztem a munkaidőm + 20 %-ban. Tegnap beszélgettem az egyik HR vezetővel, aki kérdezte, hogy bírjuk - már közhír a cégen belül, hogy olyan a létszámhiányunk, hogy emiatt csúsznak pályázatok, szerződések. Mondtam, hogy így, és várjuk, hogy bejelentsék a következő leépítés hullámot. Kérdezte, miért nem írjuk a túlórákat. Erre csak kedvesen mosolyogtam, mondtam neki, hogy szeretném megtartani az állásomat. Megértette, miről beszélek.
És a legszörnyűbb az egészben, hogy amellett, hogy örülök az új feladataimnak, mert szívemhez közelálló területek, rettegek, hogy - mert tudom -, hogy nem tudom majd olyan jól ellátni őket, ahogy szeretném, ahogy kellene, ahogy szakmailag elvárható lenne. Mert egyszerűen nem lesz időm.
Bírom ezeket a tanácsadó trénereket, akik időgazdálkodást tanítanak. Több ilyen tréningen is voltam már - amikor még járhattunk tréningekre -, de most szívem szerint megint elmennék egyre. És azt mondanám a trénernek, hogy ne szövegeljen, hanem 1 napra álljon mellém az irodámba. Reggeltől estig. És mondja, hogy mit csináljak. Hogy melyik e-mailt nyissam ki, zárjam vissza olvasás nélkül, mert olyan, hogy 2-3 órámat is elvinné, hogy rendesen megválaszoljam. Vagy hogy kinyissam-e azt az e-mailt, aminek már a címéből látom, hogy vagy vmi olyan van benne, amin felhúzom magam, és leragadok a megoldásánál, vagy ha elolvasom, akkor csak egy újabb (154.) feladatot tartalmaz, ami vkinek high risk, qva sürgős, és talán valóban az is. Hogy melyik telefont (ne) vegyem fel. Arra, hogy gondolkodjak, elmélkedjek, szinte már időm sincs, csak ezzel az a bibi, hogy az is lenne a feladatom, hogy a folyamatokon majoljak, hol lehet jobbá tenni. És vannak ötletek, csak végig kéne töviről hegyire gondolni. De ehhez min. 4 óra teljes kussnak kell(ene) lennie.
Kipróbáltam, hogy nem veszem fel a telefonom. Rinyákolás volt, hogy "Téged nem lehet elérni!". Kipróbáltam, hogy kikapcsoltam az Outlookom, és csak dolgoztam. Amikor hazemenet előtt bekapcsolatm ránézni, hogy van-e vmi extra sos pl. a Főnökségtől, szívinfarktust kaptam a levelek mennyiségén, meg hogy ment egy - egyébként szokásos - levélpárbaj egy tök fontos témában, amihez hozzá kellett volna szólnom, mert a hiányzó ismeret nélkül félrement vhol a 20. válaszlevél magasságában a dolog.... ezt egyébként imádom: levélpárbaj 4 ember között ahelyett, hogy telefonálnánk 15 percet... ja csak így egyszerűbb, mert le van írva, le van védve a popi? :(
Próbáltam név szerint megválaszolni e-maileket. Aztán próbáltam, hogy úgy megyek haza, hogy csak max 3 e-mail marad a napiból megválaszolatlanul. (na ezek a nagy kövek, amik magukban az egész napomat elvitték volna, ehelyett inkább a homokszemcsékkel foglalkoztam) - óóóó, ja igen, ez a kedvencem, és az egyetlen, ami hasznos megmaradt az időgazd tréningekről: vannak a homokok, amik rengetek kicsi, 5 perc alatt elintézhetők, de a nagy számuk miatt megrémísztenek. Aztán vannak a kavicsok, amik már kicsit komolyabb feladatok, de még 1 óra alatt elintézhetők, és vannak a kövek, a NAGY feladatok. És az ember hajlamos arra, hogy a homokkal foglalkozzon, és soxor én is egész nap csak homokozok.
Hát ez van. ÉS közben tenni szeretnék, frusztrál, hogy a kollégáknak nem tudok segíteni, hogy jóformán érmefeldobással, vagy melyik ház ég legjobban elven végzem a munkámat. Jövő héten egy napot itthon maradok, itt legalább nem csörög majd annyit a telefon, nem jönnek be hívatlanul az ajtómon emberek, és talán tudok köveket törni. Barlanglakó ősember leszek.

Bocs, ez nem lett vmi vidám.
Áron köszönjük megvan, jókat szövegel, akaratos, imádja a müzliszeletet, meg most már szabadon vehetünk neki pl. egy túróstáskát, ha olyan helyen járunk, és nappal szobatiszta, csak alváshoz használ pelust. Amint letette, akkor letette. 1szer volt baleset, amikor kézmosás volt pipi előtt (reflex), de mindig szól. És megy. Büszkén. Én be kell csukni az ajtót, mert "ÉN egyedül" :)
7végén nagyokat sétálunk, holnap Szezi buli.
Majd jelentkezünk.
Millió puszi!!!!!!!

Omega 3

Jó reggelt mindenkinek egy átaludt éjszaka után! Érdekes dolog ez az Omega 3 zsírsav. Azt tartják róla, hogy okosít, sőt egyes autista gyerekek értelmi képességeit is nagyban megnöveli,javítva ezzel az életminőségüket. Áron kb. 2 hete kapja, azóta váltott lábbal - legtöbbször - megy fel a lépcsőn, és napközben mondhatjuk szobatiszta lett. Nem tudom ez összefügg-e a zsírsavakkal, vagy egyszerűen csak most érett meg rá a Kölyökróka. Vagy lehet a torna az oka, amire 3-4 hete jár? :) Vagy minden együtt hat.

Végre valahára lefoglaltuk a nyaralásunkat! Erre a nyaralóra esett a választásunk. Juli 6-án megyünk egy hétre. Vághassuk a centit!

Nem tudom ki hogy van vele, de én már nagyon vártam a jó időt. Csak a tavasz megint elmaradt valahogy. Az a 14-15 fokokos levélnyílógátős lassan virágba borulós tavaszt hiányoltam. Úgy berobbant a koranyár, hogy se köpni se nyelni nem tudtam. Túl gyorsan túl hirtelen. Egyébként is utálom, hogy csak úgy elrohannak, a napjaink. Igaz ezt mondták többen, hogy amíg Gyerek van, vagy egyébként is a 30-50 közötti időszak úgy elvillan hogy a pukkantásra sem emlékszel amit közben eleresztesz. Lassan itt leszek a közepén, és olyan 35 óta én is ezt érzem. Minden úgy elszalad, én meg néha csak kalimpálok a kezemmel, hogy valamit megragadjak belőle, hogy kicsit lelassítsak, csak nem nagyon megy. (Na néha azért sikerül lopni 1-1 órácskát pl tegnap napoztam egy félórát :) ) No de azért nem adom fel!

És törik tovább

Na kérem szépen! Ma reggel a Kis Lurkó kijelentette, hogy Ő ugyan nem megy pelusba a bölcsibe! Alsógatyát kért! Istenem, még a végén megérjük a pelenkaelhagyást!!!

Megtört a jég

Ha mi ezt tudjuk, hogy ennyi kell hozzá, lehet, már egy éve invesztálunk. És akkor nem kellett volna talán annyit pelenkába invesztálni. Vagy lehet, teljesen mindegy, mert egyszerűen Nála csak most jött el az ideje? Áronnak már volt egy-egy kósza próbálkozása, hogy bilibe pisiljen, de azt is inkább csak anyukáméknál.  A nálunk lévő bili nem igazán jött be neki sokáig (tavaly nyáron vettük), szintén nem kedvelte az egyébként tűzoltóautót ( a szülő mindent bevet!!!) wc szűkítőt sem. Pár hónapja – sorozatos próbálkozásainkra reagálva, hogy lécci próbáljunk bilibe pisilni, mert anya, apa, az angyalok, a nyuszika, a télapó, a cica, kutya, Bobó, és minden egyéb élőlény naggggggyyyyyon örülne, csak azt a választ kaptuk, hogy nem szereti a bilit, mert szűk. SZŰK! Értitek! A gyerekem közölte, hogy neki szorít a bili. Megjegyzem, ha látnátok, Ti is elfogadnátok az indokot, ahogy a kis pasa próbálja magát a bilibe a háttámla, meg a kukivédő (vagy mi a fene) közé bepréselni magát.

Szülők tanakodtak, oszt múlt hét végén a KIKÁba belebotlottam egy Verdás bilibe. Meg verdás WC szűkítőbe. Rövid ecpecckimehecc után a szűkítő mellett tettük le a voksunk. Áron még aznap ráül, pisilt, örömködtünk. Ő is. Pisi után újra akart menniJ Nagyon bejött!!! Azóta már többször, habár még csak felszólításra, és nem mindig sikerül, de már a bölcsibe is sikerült neki – állva, nagyfiúsan, ahogy Boti csinálja, kardozott a kislegény -, úgyhogy megtört a jég. Lesz nekünk még pelenkátlan kispopsis kiskrapekunk!!!!!

Különben bocs, hogy eltűntünk, tudom, megígértük, hogy legalább hetente jelentkezünk. Punnyadtunk, meg dolgoztunk, meg a szabadidőbe nyaralót kerestünk (ez még tat) a Balatonon, hogy megint nagycsaládosat tarthassunk. Remélem összejön, van pár kiszemelt áldozat, most épp várjuk a visszajelzést, hogy szabad-e.

Tegnap Glamour Napokat tartottunk. A lábunkról 3-3 centi kopott le, a bankszámlánkról nem is akarom összeszámolni, mennyi. Vettünk nekem 2 cipőt, Balunak nék farost, pár polót, Áronnak cipőt, meg polókat, melegítő nadrágot, nyári játszós nadrágot. A Müllerben a fél fizut ott hagytuk, és akkor még pár apróság mint pl. Tshibo, DM, gyógyszertár, könyvesbolt nem is érdemel említést L Kész csoda, hogy időben végeztünk, és különösebb rohanás nélkül tudtunk menni Áronért. Ja, Balu fotózott tegnap, mert az iskolaérett súlyú egyed (18 kiló a szentem…) jár tornázni Vali nénihez. Elmentünk megnézni egyrészt kíváncsiságból, másrészt akartunk pár képet csinálni. Szegény Törpe két napja elhasalt a játszótéren, és sebes a tenyere, úgyhogy most kicsit féloldalasan tolta a pókot, meg rákot, de ugrálni azt nagyon tud. A  gerendán félt nagyon, de segítséggel végigment. Majd megtanulja…. vagy ő is félős lesz, mint anyukája… habár én azt veszem észre, hogy ahogy megnőttem, lettem félős az ilyen dolgoktól. Gyerekként le sem lehetet szedni a döciről, meg úgy hintáztunk, hogy majd átpördült velünk a hinta, a mászókán fejjel lefelé lógtam, most meg amikor viccből döciztem, féltem, hogy leesek… pedig miért tenném? Örexem?

Itt a jó idő!!!!! jaj, már annyira vártam. A szokásos takarításon kívül ezerrel megy a mosógép (csak a vasalás része ne lenne), és lehet meni nagyokat sétálni, A 7végén az állatkertet tervezzük.

ÓÓÓÓÓ, és a nagy hír, amit elfelejtettem mondani: MisMacska sikeresen abszolválta a mindenféle tojsteszteket, nem lett rosszul, így most szabadon garázdálkodhatunk. Balu már be is ígérte neki a palacsintát, én a túrós rétest, és annyira jó, hogy kinőtte J Persze a gonosz szülők az édességet továbbra is „Felnőtt dolognak” tartják, a nyalóka, cukorka és egyebek társaságával nyáron a fagyit azért engedélyezzük majd, de különben csúnya rossz szülők vagyunk.

Hát ennyi meg egy bambi. Ha lesznek képek, akkor kiegészítjük a postot, addig is pusszantás mindenkinek!!!!