2012. július 8., vasárnap

Mindenkitől elnézést kérünk!!!

Komolyan, azon kivül, hogy iszonyat meleg van, nyaralni voltunk, örülünk, hogy élünk, nekem személy szerint számítógép undorom van, annyit kell dolgoznom, nincs arra mentség, hogy miért hanyagoltunk el Titeket, Kedves Olvasók! (persze lehet, hogy már annyira nem is sokan vagytok, igazatok van, minek ide látogatni, amikor egy hónapja semmi újdonsággal nem szolgálunk nektek. Megérdemeltük, hogy elhagytok minket :( -> akkor csak magunknak, az utókornak megosztok veletek pár gondolatot, csak úgy, hogy kiírjam magamból)

Nyaralás
Voltunk. Egy hetet a Balatonon. Jól éreztük magunkat, legalábbis az emlékeim szerint ez volt. Annak ellenére, hogy a házban iszonyat méretű pókok bírtak - jellemzően a gyerekszoba felé konvergálva - lenni, amiktől én sikítófrászt kaptam, no meg az alsó szintene gy egész hangya kompánia leledzett a nappaliban, de volt q nagy kert, nagy fákkal, lugassal, Balaton, szellő és ami a legfontosabb - egy pihentető nyaralás kelléke: nagyszülők és pár napig a Tesóm! Bunkók voltunk (igaz, ők is jól érezték magukat), és meghívtuk őket. Először Anyósom jött, sajnos csak 1 napra, utána anyukámék, majd a végére a Tesóm. Amig ők hardcore kiképzést kaptak Áronból, mi döglöttünk :) No nem mondom, volt néha összezördülés - ezt írjuk a meleg számlájára , de jó volt. Áron a Balatont nem nagyon szerette meg, igazából az ucsó napra (jellemző...) volt kb. olyan szinten, hogy hajlandó volt a lábát belelógatni a stégről, meg ahol találtunk lapos részt, ott belement a trutyiba. De a nagy élmény a medence volt. Olyan jó kis felfújhatós 3000 Forintso Aldis verzió, mi is belefértünk Baluval, abban ment a délelőtti pancsi! Délután meg irény a fizetős stand, ahol Áron megismerkedett Dimával, egy orosz kis törpe kukacossal, aki nagy elánnal el akarta szedni a játékait, de ő nem hagyta, utána meg nem bírt meglenni nélküle. A mai napig emlegeti a kisfiút. No és sokat segített Anna is. Igen, Anna. Az az Anna, aki Csipu háremének tagja a bölcsiben. Mázli, hogy a szembe házat bérelték ki, és esténként együtt kergetőzött a két törpe. Olyan aranyosak voltak együtt, és szívmelengető volt látni, hogy Áron hogyan játszik vele. Kis képet kaphattunk arról, hogy milyen lehet, amikor a bölcsiben vannak.
Ja, és volt viharunk, de olyan, hogy majd meghalltam félelmemben. Jégeső, iszonyat szél. Áron szobájában be is tolta a redőnyt, mertük ki a vizet ezerrel, amig a gyerek édesen aludt. Majd amikor a vihar elült, mi kipihentük magunkat, hajnali 3 kor felébredt az Uraság... Khmmm.

Biliprojekt
Nem igazán haladunk a dologgal. Persze itt is megoszlanak a vélemények. Vannak a szuperszülők, akik szerint egy 2,5 éves gyereknek már régen szobatisztának kellene lennie, és mi vagyunk a hibásak, hogy nem szoktatjuk. Más szerint meg semmi baj. Elvittük a Balcsira is a Bimit, de nem kell. Most mit csináljak? Meglátja, mondom, hogy a Nagyfiúk így meg úgy, erre ő nem ül rá. Nyomjam rá? Utáltassam meg vele???? Ugyanakkor most már tényleg itt lenne az ideje...

Lekvár
Elkezdtem szuperanya karrieremet!!!! Csütörtökön a 40 fokban lekvárt főztünk Baluval és Anyummal! Igaz, nem csináltam helyes tökéletes szuperanyás kockás lekvár fedőket szövetből, nincs kézzel írt színes szagos címkék a gyártási idő és tartalom feltűntetésével, viszont mi csináltuk és FINOM!

Öntörvény
Áron egyre határozottabb! Az hagyján, hogy azt a 10 szót, amit hajlandó kimondani,e gyre jobban használja, kedvencem a Mars! és a Másik!, no meg az "Én is!", de a múltkor olyat csinált, hogy majd megszakadtam a röhögéstől! Nem vagyok egy túsfürdős típus, de múltkor vettem egy nem túl erős illatút. Nyár van, napjában 3-5ször tusolok, gondoltam, legyen vmi illatom :) Egyik du letusoltam, és amint végeztem, csipu felébredt a szuszálásból, és mondta, hogy Anya-anya! Anya igenis, rohan hozzá, pdabújni, simizni, hajazni. a szokásos menet. No de nem most! Odakucorodnék, erre eltolt!!! Tessék???? Megint megpróbálom, erre már kapom az Anya, nem! jelzést. Tessék???? Nincs jó illatom, kérdezem. És erre az őszinte válasz: Nem. Apa. Lefordítva: büdős vagyok, apa kell helyetted. Le voltam forrázva. Mint egy megvert kutya elsonfordáltam, Apára hagyva a simizés élményét, aztán nem bírtam magammal, és 10 perc múlva újra próbálkoztam. Mit tippeltek? Még mindig büdös voltam a KisHercegnek. Aki ezt azzal is kifejezte, hogy lemászott az ágyról, mondta, hogy Anya Gyere, elhúzott a fürdőszobához, kinyitotta az ajtó, betolt, és rámcsukta az ajtót. Szerintetek azt akarta mondani, hogy Anya, tussolj inkább! ? :) :)

Humándudó és a meleg nappalok, éjszakák
Egyszer már írtam, hogy már nincs tej, de Áron nem bír elszakadni a cicimtől, esténként, vagy ha nagyon megijed, akkor igényli. MInt megtudtam, ezt hívják komfort szopinak, és a bulvármédiában épp szétszednek egy hírességet emiatt, mert néha még megengedi az 5 éves kislányának, hogy hozzábújjon. Én humándudónak hívom magam. Van a bal cic, az Ároné, a másik meg Apa tulajdona. Áron mondja is, hogy ő csak a bal oldalit kéri :) a másik neki nem kell. Jaj, pedig de jó lenne, mert  ebben az iszonyat melegben már nem bírom sokszor, hogy dudózik, és közben néha beszél, kommentál, majd fogja a fogaival ékesített száját, és megint rácuppan elalvás előtt. Leglább, ha felváltva rágcsálna meg :) Ilyenkor mindig megfogadom, hoyg ez az utolsó, és több nincs, megmondom Áronnak, hogy a Didik elfáradtak, és már nem lehet, de nem visz rá a lélek. Olyan nagyfiú, de ezekben a percekben az én kis csecsemőm...

Befejezem. Majd megkérem Balut, hogy pár képet is tegyen ide fel, ezen a gépen nincsenek ilyenek. Áron hív. Mennem kell!

2 megjegyzés:

Axa írta...

Képeket közben tettem fel az Áron fotói gyűjteménybe :)

szokei írta...

Én minden nap idenézek. :))
Hangosan nevettem most is.