Elveszett Jelentés

Sziasztok!
Először is egy szolgálati közlemény: béna vagyok, újakk a net beállítások, vagy mifene, de csak Axa nevében tudok belépni, pedig én Nic vagyok...

Másodszor is: Úristen, azt hiszem negatív rekordot döntötünk a "mennyi idő telt el két post között" versenyben, ami nem verseny, és szörnyű, hogy ennyire nem írtunk ide. Igaz, szerintem már olvasónk sincs, max Áronnak 18. szülinapjára tudunkmajd adni egy kis naplót, hogy hogyan teltek a napjai... ill. jelen esetben a negyedévei :(
Tényleg nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán nekünk is be kellene nevezni egy fogadalom versenybe, hogy minden nap írunk vmi pár sort, ami nem annyira magvas - persze lehet, hogy attól, hogy napi még magvas gondolat / történés lesz - vagy nem tudom, mit kellene tenni, hogy többet írjunk ide. A napok szokásos rutinban csordogálnak, amiket csak hébe-hóba szakítanak meg vmi nem várt események. Mondjuk az elmúlt 3 hnapunk több szempontból sem volt épp unalmasnak tekinthető. A főbb mérföldkövek és események:
- Márciusban Natiékkal Bobóországban jártunk. Nagyon vártuk, sikerült úgy összeszinkronizálni magunkat, hogy akciós is legyen, és egy időben is legyünk, sőt hathatós puncsolásom következtében szomszéd apartmanokat is kaptunk. Az idő is jó volt, szóval minden adott volt ahhoz, hogy CSODÁLATOSAN érezzük magnkat. Na ez nagyjából az elején meg is volt, igaz a 3 gyerek teljesen más szinkronban élt, mindegyik mindig mást akart. Szezi épp hiszti korszakot élt, amin Áron már csak csodálkozott - pedg fél éve még nála is így tombolt :) - no de sebaj. Volt vizesblokk, játszótér, homokozó és egyebek. Oszt beütött a menkű: Nati elkezdtett hányni. Aztán ők hazamentek. Aztán Áron is elkezdett hányni. Aztán mi is hazamentünk. Aztán 2 nappal később Anya is elkezdett hányni, Apa engem ápolt, ill- Áront tartotta tőlem távol - no meg magát. Áron gyorsan jól lett, én is kezdtem, amikor elkövettem a hibát, hogy 3 nap éhezés után vacsira ettem 1 szelet parizert. Nem kellett volna. Este már megint sz*rul, ehhez társult, hogy Balunál az 5 nap pálinkával öblögetés kezdte elveszteni a hatását, és ő is kezdett szarul lenni. Péntek reggel negyed 7-kor négykézláb csúszva hívtam a tesómat, hogy jöjön át Áronért, és vigye el Anyuékhoz, mert mi meghaltunk:( Áron ennek (mármint hogy jön Pepe, ő mehet Eta Mamáékhoz) bitang örült, én csak sasoltam, hogy pakolja az állatait, a pizsamáját (!!!) és megy. 3 éjszakát töltött Anyuéknál. Amióta megszületett, sosem voltunk kettesben Baluval. Romantikus volt: egész nap az ágyban, pizsamában, kiköltöztünk a nagyszobába, TVztünk, aludtunk, beszélgettünk: Te hogy vagy. Sz*rul.. És Te? Már nem görcsöl annyira. Kérsz egy ropit? Nem kell hánynod? És ehhez hasonló csevelyek voltak ...
A dologban a jó, hogy kipróbáltuk, Macska hogyan bírja Anyuéknál az éjszakát, ill. ők hogyan bírják Áronnal. Mondjuk nem ilyen hard core tesztre gondoltunk, de mindenki jól érezte magát. Anyuék tök aranyosan fel is ajánlották, hogy nyugodtan időnként ott hagyhatjuk Macskát 1 éjszakára :)
- És ezzel éltünk is:) Április elején elmentünk sörözni!!!!!! Barátokkal!!! Felnöttprogram :) Áron ANyuéknál aludt, mi éjfélig kimenőn, nagyon jó volt :) Igaz, fáradtak voltunk, álmosak, de nagyon jó volt ismét felnőtt embernek lenni :)
- Aztán egyik délelőtt csörög a telefon. Ibolya az oviből. Volt egy kis baleset a tornán. Áronnal. Frász, aztán rohanás. Közben telefon Balunak, hogy izzitsa az ismerősöket a gyerekklinikán. Áron bal keze eltört, sipirc befelé. Hála Balu osztálytársainak, 2 mp-en belül már a sürgősségi doki előtt voltunk, röngtgen (na itt keten fogtuk le Áront), betegfelvétel a sebélyeszti osztályra: meg kell műteni, de evett, gy várni kell min. 3-ig.... vártunk.... Áron sírt, meg TV-zet, megsírt. Anyuéknak nem mertünk szólni, minek idegeskedjenek feleslegesen, majd amikor műtőben lesz. fél 4-kor tolták be, akkor elmentünk gyorsa ebédelni, és hívni a nagyszülőket. Két titán csövet toltak be a csontjába, de nem kaptunk gipszet, 4 hónap múlva kiveszik a csöveket. Még aznap éjjel hazamehettünk, és megkezdődött az ápolás program. Közben persze szólni a mandula dokinak, hogy az a műtét elnapolva.... Az első napok nem voltak egyszerűek, Áronnak nagyon fájt, szokatlan is volt, meg tagadta a kezét, egy zoknit kellett ráhúzni, hogy ne is lássa. 5 nap múlva bírtuk rábírni, hogy kimozduljon a lakásból: átmentünk látogatóba Zalánhoz a szomszédba. Utána másnap a hegyre, és utána kezdett kicsit feloldódni. Szerencsére azóta a kötés lekerült, gyógytornász is megnézte, rendben van. Augusztusban megyünk kontrollra, és megbeszélni, mikor veszik ki a fémet.
- Múlt héten pedig elbúcsúztunk az orrmanudlától, és a fél garatmandulától. tegnap voltunk kontrollon, minden szépen alakul. Macska 1 napig nyűglődött, azóta eszik, iszik, és a legnagyobb baja, hogy nem ihaz Kubut (rostos gyümölcslét nem ihat), nem ehet fagyit, és nem rohangálhat kedve szerint. két hét szobafogság a gyereknapi programok kellős közepében :( Majd csak kiíbrjuk, és a munkahelyeink is kibírják.
- No és hogy vmi pozitívat is mondjak: én még ilyet sosem, de most igen! Nyertem! 2 fő repjegy 2 éjszaka Parizs! :))))) Vmikor szeptemberben megyünk, még ki kell találni!
- No meg egy közelebbi jó hír, legalábis remélem, az lesz: május végén 1 napos Georallye! 5 éve nem voltam, most visszatérek, és rettegjenek a versenyzők :)

Gyors hírekből ennyi elég, nem merek ígérni semmit, de próbálkozom még visszatérni és nem 5 hónap múlva :(
Puszi!

Szertartások

Már régóta terveztem, hogy megírom, hogy milyen kis szertartásaink vannak, és ma úgy tűnik, hogy el is jutok idáig. Persze úgy vagyok vele, hogy ha ezt most olvasná a gyógypedagógus, vagy az a nő, akihez időnként el kell vinnünk Áront, mert felmerült az az idétlen ötletük, hogy kisfokú autizmus jeleit mutatja Macska, és pont azért mert vannak szokásai, amik ha nem a szokott forgatókönyv szerint zajlanak, akkor annyira nem tetszik neki, biztos azt mondaná, hogy ezek már kórosak. Szerintem meg nem, és menjenek el a sóhivatalba.
Először is, ott vannak a szerepjátékaink. Kész állatfarm és egyéb manófarmunk van, amiből sokat a Tesóm talált ki, és ezeket néha csak ő játszhatja el, na ekkor vagyunk bajban. De vegyük csak sorjába:
- vannak a Kismanók. Ők minden csínytevés okozói, ők rugdossák anyát / apát az étkező asztal alatt, ők tesznek csipeszt az ember ruhájának a hátsó részére, ők piszkálják az embert, és néha-néha ők pukiznak is. No és a legkismanóbb a Zöld Kismanó! Aki egy kis bábú is, és ő a legkomiszabb, akit azét nagyon szeretünk :) Manó lehet Tesó, Balu, én, és a leginkább Kismanós természetesen Áron.
- van a Rendőrbácsi. Ő polgári néven Apa, aki a rendrakás, fogmosás, mosakodás ügyében szokott beavatkozni, no meg lefekvés előtt elkergeti a szellemeket, meg a betörőket. (Ha már az oviban Dávid elmagyarázta a szegény gyerekemnek, hgy éjjel jönnek a szellemek, ő meg elhiszi, és be van szegénykém tojva, ezért most kergetjük őket bőszen!). Néha rendőrbácsira éjjel is szükség van, szerencsére nagyon ritkán, igaz ma éjjel épp ilyen volt. Hiába feküdtem már egy ideje én Macsesz mellett, ő vmi rosszat álmodott, és menni kellett a Rendőrbácsihoz. Mire én átcucoltam a takarókat, sólámpát (mert az is kell), addig ő Apja mellett már aludt. Apja kevésbé. Én viszont igen, lévén a mi ágyunkban mégiscsak több a hely, mégha 3an is vagyunk benne :)
- van a Fürdőkobold. Ő a Tesóm, csak és kizárólag. Vannak fotók is, róla, de nem publikus, csak annyit: a Fürdőkobold az esti fürcsipancsi előtt leszedi Áron ruháját, amit a fejére tesz ... próbáljátok ki hogy néztek ki a fületeken 1-1 gyerekzoknival, fejeteken pedig egy melegítónadrággal a'la bohócsapka. Király :) Kobold csak akkor van nálunk, amikor a Tesóm is, Áron szerint ezen események túl ritkán következnek be, Tesómnak lehet, erről más a véleménye, mert a KObold látogatása előtt általában van egy órás Pepe Bújj, és Nagy Hullám program, aminek az óhatatlan velejárója, hogy a Tesóm leizzad, és betegre nevetjük magunkat, valamint minden olyan helyre bebújnak, ahol nekem ezáltal felesleges porszívóznom.
- Van Nyuszi. Nagy tito (PSZT!!!!!!), de ő Apukám. Általában az ajándékokat bizonyos időszakokban a Nyuszi hozza, de Nyuszi különben is mindig figyel, és nagyon büszke Áronra, ha valamit jól csinál (öltözés, szavalás, pisilés, egyebek) de nagyon szomorú is tud lenni, ha Áron vmit nem jól csinál, vagy köpköd, vagy verexik, vagy általában rosszcsont.. De Nyuszi mérges is tud lenni. És a szülők néha megszűntetendő a kirobbanó hiszti vulkánokat bizony bevetik az audió Nyuszit: felhívjuk Apukámat, aki elváltoztatott hangon néha rendbe szedi Áront. De legtöbbször inkább csak Áron eldicsekszik valami aznapi történéssel neki telefonon, és megnyuxik, hogy beszélhetett a Nyuszival. Atyám, ezúton is thx a helpet!!!!
- Van Bobó, Kisbobó, Bobóanyuka és a teljes Bobócsalád. Ők mi vagyunk Baluval, és Bobóék szintén figyelnek, hogy Áron hogyan viselkedik, öltözik-e egyedül, nem pockosodik az oviban
- a legújabb lakók pedig a Pingvinek. Szegény Balu, ezt ő nyerte meg, de erről ő tehet, minek kezdte el :D Aki látta a Madagaszkár animációt, talán emléxik a hibbant pingvinekre. Szerencsétlenségünkre ezeknek csináltak egy külön sorozatot, Macsesz egyszer belefutott a TV-ben, és azóta like-like. Azt a herélt hangot, ahogy a Közlegény beszél... A hideg kiráz, és Balu nagyon tudja utánozni, Áron meg szereti, úgyhogy mostanság sűrűn van műsoron :)
Nagyjából ennyi a mi kis állatkertünk és vendégseregünk, és mindegyiknek megvan a maga kis szertartása.
Ahogy megvan a lefekvésnek is. Az én okos Nagyfiam Mikuláskor odaadta az összes cumisüveget a Mikulásnak, utána való napokban pohárból még 1-2szer kért tipi tápit, de azóta semmi, viszont van esti mese. Van olyan mese, amit én olvashatok, van olyat, amit csak apa (ez pl. egy német könyvből a rendőrséges történetek ... Balu és a német könyv ... hehe :D), és vannak a "vegyes mesék". Anya fexik az egyik oldalt, Áron középen, Apa másik oldalt, és egyikünk mesél, a másik vagy alszik, vagy próbál nem elaludni. Áron pedig élvezettel hallgat és közben a hajammal játszik. Aztán ha szerencsénk van, akkor 3-4 mese után megszánja a még ébren lévő szülőrabszolgát, és lekapcsolja a lámpát, kidobálja a párnákat az ágyból, hasra vágja magát, és 1 percen belül elalszik. Persze ez nem mindig jön be, mostanában rendszeresen arra ébredünk Baluval, hogy negyed 12 van, és nyomorgunk 3an Áron ágyában....csak arra van energy, hogy átmásszunk a mi ágyunkba, és szunya tovább. A családi élet, események megbeszélése, felnőtt beszélgetések (rendőrbácsi, pingvinek, Bobó és egyéb állatok nélkül) bizony csorbát szenvednek :(
Azt hiszem, nem vagyunk nprmálisak. Vagy épp, hogy normálisak vagyunk, mert mindenki szerint Macsesz egy életrevaló vidám, kacagó Makimajom. Akinek olyan szavajárása van néha, hogy csak kakkukk jön a szülőkből. Ma pél. Tökfilkónak nevezte az apját, mert lerombolt vmi LEGO-t. Szerencsénkre a csúnya beszéd még nem ütötte fel a feját nála, igaz a kezdetektől próbálunk arra figyelni, hogy ne beszéljünk csúnyán - ami nehéz, bevallom - előtte. A legcsúnyább szó a hülye, de azt csak a buta gyerekek mondják, úgyhogy Áron be is szól, ha véletlenül kicsúszik a családban bárkinek a száján, hogy "Azt nem szabad mondani, hogy hülye, mert azt csak a buta gyerekek mondják". Bírom a logikáját :) No meg amikor közli, hogy "Anya én nem mondtam, hogy hülye, csak a Dávid, büszke rám a Nyuszi!". Bírom a kiskrapekot.
Pár nap és 4 éves lesz. Mostanában egyre többször jön rám - biztos az emlékek -, hogy milyen volt pici babaként. Néha, amikor pizsamába öltözünk, és fáradt, szoktam kérni, hogy jöjjön "Picibabába", azaz kucorodjon be a hónaljamba, mint amikor még szopizott, és hadd dudorásszak neki. Van amikor megengedi nekem, hogy babázzak - szigorúan 5 mp, annál több nemánhogy lehessen! -, de van amikor nem. Tegnap kijelentette, hogy ő már nem picibaba, ne akarjak vele picibabázni. Hiányzik, hogy megölelhessem, és simizzem, hogy magamon érezzem - mint amikor a hátamon volt, és úgy sétáltunk, imádtam azt az érzést!!!! Nagyfiú, és hamarosan még nagyobb lesz, és egyre kevesebbet kaphatok majd belőle. Persze amikor meg átölel, vagy nekemrohan, hogy átüleljen, hagyatvágódok tőle, mert olyan nagy és nehéz :) De ezek jó hanyatvágódások :)
Elnézést, a végére elérzékenyültem. Megyek, bemászok mellé az ágyikóba, épp Süsüt néz az apjával.
Puszi!